Pesti Srácok

Újból élesedik a helyzet az iráni atomprogram körül

Újból élesedik a helyzet az iráni atomprogram körül

Csalódást okozott az Európai Unió gazdasági csomagja, mellyel az Iránnal kötött többhatalmi atomalku amerikai felmondásának hatásait igyekeznek kompenzálni - közölte telefonon Haszan Róháni iráni elnök Angela Merkel német kancellárral csütörtökön.

A Tasnim iráni hírügynökség jelentése szerint Róháni elégedetlenségének adott hangot, mondván: az EU által javasolt gazdasági csomag nem tartalmaz sem cselekvési tervet, sem ütemtervet az Iránnal való együttműködés folytatására vonatkozóan. Mindössze néhány, korábbi uniós közléssel szinte egyező általános ígéretet tartalmaz.

Donald Trump amerikai elnök május 8-án bejelentette: országa kilép az iráni nukleáris programról 2015-ben aláírt többhatalmi megállapodásból, és újra életbe lépteti az atomalku ratifikálásakor felfüggesztett szankciókat az iszlám köztársasággal szemben. Az egyezmény többi aláírója, azaz Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, Kína, Oroszország, valamint az Európai Unió azonban arra az álláspontra helyezkedett, hogy kitartanak az egyezmény mellett, amíg Irán is így tesz. Teherán többször is jelezte, azt várja az európai országoktól, hogy előálljanak egy gazdasági csomaggal, amellyel a többhatalmi atomalku amerikai felmondásának hatásait kompenzálnák.

Az Európai Bizottság májusban meg is indította az úgynevezett blokkoló rendelet aktiválását célzó eljárást, amely megtiltaná az európai cégek számára, hogy eleget tegyenek az Irán elleni amerikai szankcióknak, így próbálva életben tartani az Egyesült Államok által egyoldalúan felmondott iráni nukleáris megállapodást. Vélhetően nyomásgyakorlás céljával Irán június elején megkezdte az urándúsító kapacitásának növelését célzó folyamatot, majd röviddel ezután az iszlám köztársaság atomügynökségének vezetője, Ali Akbár Szálihi új urándúsító létesítményt avatott fel a közép-iráni Natanz városban. A létesítményben új centrifugákat építenek, amelyek a nukleáris egyezménybe foglalt iráni kötelezettségeknek megfelelően fognak működni - tudatta Szálihi.

PestiSracok facebook image

Eközben egyre jobban kiéleződni látszik Washington és Teherán ellenséges viszonya, különösen amiatt, hogy Donald Trump amerikai elnök figyelmeztette az Egyesült Államok partnereit, hogy november 4-ig hagyjanak fel az iráni olajvásárlásokkal, különben pénzügyi szankciókkal kell számolniuk. Róháni és az iszlám köztársaság több magas rangú tisztségviselője is kilátásba helyezte, hogy elvágják a Perzsa- (Arab-) öböl menti országokból induló olajszállító tankhajók útját a Hormuzi-szorosban, amennyiben Washington megállítja Teherán olajeladásait. A tengeren exportált olaj mintegy 20 százaléka halad át naponta a Hormuzi-szoroson.

Az Egyesült Államok Középső Parancsnokságának szóvivője erre reagálva leszögezte: az amerikai haditengerészet kész megvédeni a szabad hajózást és a kereskedelmi forgalmat a szorosban.

Forrás:

MTI;

Fotó:

MTI

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.