Pesti Srácok

A kormány számára a családok az elsők

A kormány számára a családok az elsők

A Családok évének virágkocsija azt üzeni, hogy a kormány számára a családok vannak az első helyen, a magyar jövő a magyar gyermekekben és a felelős gyermekvállalásban van - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyekért felelős államtitkára hétfőn Debrecenben, amikor bemutatta a kompozíciót, mielőtt elindult a karneváli felvonulás.

Novák Katalin kiemelte: a magyar kormányzat első alkalommal képviselteti magát önálló virágkocsival a debreceni virágkarneválon, a Családok évében.

- mutatta be a kompozíciót Novák Katalin.

PestiSracok facebook image

Az államtitkár, miután utalt a Családok évében bevezetett támogatásokra, a családpolitika lényegének nevezte, hogy legyen jó Magyarországon élni, tanulni, dolgozni, gyereket nevelni.

"Így van ez Debrecenben is" - tette hozzá kiemelve, hogy Debrecen családbarát város, és a fiatalok városa. Novák Katalin szerint Debrecen méltán lehet büszke arra, hogy a BMW autógyár munkahelyeket teremt a városban, tisztes megélhetést biztosítva majd az ott dolgozóknak.

Legalább ennyire fontos azonban, hogy "Debrecenben minden a fiatalokról szól (...), s amikor él, együtt ünnepel a város, azt az életérzést adja át, amiről a szociálpolitika is szól: együtt lenni jó, közösségben lenni érték" - mondta Novák Katalin.

Papp László (Fidesz-KDNP) a Családok éve virágkocsi mellett rögtönzött sajtótájékoztatón azt emelte ki, hogy az egészen kicsi, 4-5 éves gyerekektől a felnőttekig sok ezren hónapokig készültek a karneválra.

A hagyományoknak megfelelően a helyi lakosok virágokkal díszített kerékpárjaikkal nyitották meg a menetet, majd az oldtimer autók és motorok után indult meg a virágkocsik és a művészeti csoportok felvonulása Debrecen belvárosából a Nagyerdőbe.

Amikor a Szent Koronát ábrázoló első kocsi a Református Nagytemplom elé ért, a református-, a római katolikus és a görögkatolikus egyház püspökei megáldották az új kenyeret.

A 16 virágkocsi között 30 hazai, illetve külföldi művészeti csoport táncolja-zenéli végig a karneváli menetet. A felvonulást követően a virágkocsik és az oldtimerek kora délutántól testközelből is megtekinthetőek lesznek a Nagyerdei Stadion északi rendezvényterén, miközben a hazai és a külföldi zenészek és táncosok gondoskodnak majd a jó hangulatról.

Este Karneváléj elnevezéssel a Nagyerdei Stadionban kétezer fellépővel, köztük A Dal sztárjaival rendezik meg az ország legnagyobb "aréna show-ját", majd tűzijátékkal és Kökény Attila-koncerttel ér véget az augusztus 20-ai programsorozat Debrecenben.

Forrás: MTI; Vezető kép: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.