Pesti Srácok

A polgármester elismerte, hogy drogválság van Kőbányán

A polgármester elismerte, hogy drogválság van Kőbányán

Özönlenek az intézkedést sürgető és a rendőrség fellépésének hiányát jelző lakossági panaszok a kőbányai önkormányzathoz a közterületeken uralkodó, kábítószerrel összefüggő állapotok miatt. A kerület polgármestere ezért előterjesztést nyújtott be a képviselőtestület elé, amelyben többek közt jogszabály-módosítást javasol. A HVG cikke szerint a testületnek Pintér Sándor belügyminiszterhez kellene fordulnia, hogy szigorítsa a szabálysértési törvényt, hogy ezután elzárással büntethessék azt, aki köztisztasági szabálysértést követ el, megsérti a közerkölcsöt, valamint koldul - írja a 24.hu.

D. Kovács Róbert polgármester azt írta, hogy már nem csupán arról van szó, hogy némely esetben feltűnik a közterületen egy-egy, tudatmódosító szer hatása alatt álló személy, hanem a drogfogyasztók tömegesen és állandó jelleggel elfoglalták az utcákat és a közösségi közlekedési megállóhelyeket, ahol rendszeresen és tömegesen drogoznak, amíg ki nem ütik magukat. A polgármester elismerte, hogy drogválság van Kőbányán. Előterjesztésében közölte továbbá azt is, hogy megkereste az országos rendőrfőkapitányt, hogy

Érdemi előrelépés eddig nem történt, ezért a testülethez fordult. Javaslatai közt szerepelt azt is, hogy a testületnek a rendőrséghez kellene fordulnia; azt szeretné, ha Pintér Sándor kezdeményezné az országos rendőrfőkapitánynál a rendőrség azonnali és hatékony intézkedését Kőbányán, hogy szorítsák vissza a droghasználattal kapcsolatos jelenségeket. Az előterjesztés csütörtökön a testület elé került, és a képviselői többség el is fogadta, megszavazták a határozatot. Kőbányán a polgármester mellett további tíz kormánypárti, három baloldali összefogásos, egy jobbikos és egy LMP-s ül a testületben.

PestiSracok facebook image

Közleményben tudatta a Police.hu, hogy Budapest rendőrfőkapitánya, Bucsek Gábor r. vezérőrnagy, rendőrségi főtanácsos fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest két kerületében is 2018. augusztus 31. 16 órától szeptember 7. 16 óráig. Valószínűleg az elmúlt időszakban megnőtt a bűncselekmények száma a X. és a XIV. kerületben, ezért lehet, hogy a két kerületet megszállták a rendőrök. A közlemény csupán annyit mond, hogy a jogsértő cselekmények elkövetésének megelőzése, felderítése és megszakítása érdekében történik mindez.

Forrás: 24.hu/zoom.hu; Fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.