Pesti Srácok

Az ápolási díjról egyeztetett az EMMI több civil szervezettel

Az ápolási díjról egyeztetett az EMMI több civil szervezettel

Kedden ültek tárgyalóasztalhoz az Emberi Erőforrások Minisztériumának képviselői, valamint szakmai szervezetek az ápolási díj ügyében. A kormány fontosnak tartja a hozzátartozóikat ápolók, gondozók megbecsülését, és a szakmai egyeztetések lezárását követően várhatóan ősszel veszi napirendre a kérdést - írják a portálunknak is megküldött közleményben.

A megbeszélésen többek közt az Autisták Országos Szövetségének, az Értelmi Fogyatékosok és Segítők Országos Szövetségének, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének, valamint a Siketvakok Országos Szövetségének a képviselője volt jelen.

Közösen áttekintették a javaslatokat az otthoni gondozásra szorulókra vonatkozóan. A konkrét intézkedések kidolgozása során a kormány számít az érintett képviselők közreműködésére; a szakterület a továbbiakban is tárgyalásokat folytat az érdekvédelmi szervezetekkel.

A kormány mindig is fontosnak tartotta és tartja, hogy minden segítséget megadjon a rászorulóknak és a hátrányos helyzetűeknek. 2010 és 2018 között 63 százalékkal, 37050 forintról 58680 forintra nőtt a legsúlyosabb állapotú hozzátartozót gondozók ellátása. Idén januártól a tartósan beteg gyermeküket legalább húsz éven át otthon gondozó nyugdíjasok havi 50 ezer forintos kiegészítő támogatást kapnak, illetve a bruttó díjakból nyugdíjjárulékot is fizet az állam, így az érintettek nyugdíjjogosultságot is szereznek - emlékeztet közleményében az EMMI.

PestiSracok facebook image

Vezető kép: hazipatika.com

Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.