Pesti Srácok

Egy kis trendi trumpozással búcsúzott az ENSZ-től a jogvédő arab herceg

null

Donald Trump amerikai elnök "súlyos felelősséget" visel azért, hogy az amerikai sajtó milyen színben van feltüntetve, és az ezzel kapcsolatos kijelentéseinek tovagyűrűző hatása lehet, amely megnehezítheti az újságírók helyzetét más országokban is - jelentette ki hétfőn Genfben Zeid Raad al-Husszein, az ENSZ hamarosan távozó emberi jogi főbiztosa.

Donald Trump rendszeresen álhíreknek nevezi azokat a cikkeket, amelyekben bírálják őt, vagy számára hátrányos információkat fednek fel. Az amerikai elnök emellett számos alkalommal nevezte a sajtó munkatársait a nép ellenségének. A Boston Globe kezdeményezésére múlt csütörtökön több száz amerikai médium reagált vezércikkben Donald Trump médiaellenes kirohanásaira.

- hangsúlyozta az ENSZ emberi jogi főbiztosa. Zeid, akinek négyéves főbiztosi mandátuma a végéhez közeledik, az AP amerikai, az AFP francia, és a Reuters brit hírügynökségeknek adott interjújában kiemelte,

PestiSracok facebook image

Mint mondta, Donald Trump nyilatkozatai olyan hatással járhatnak, hogy más vezetők - autoriter államokban - hasonlóképpen fognak cselekedni.

- tette hozzá Zeid.

Hétfői interjújában Zeid az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) állandó tagjait is bírálta, külön kiemelve az Egyesült Államokat, Kínát és Oroszországot, amiért vétóikkal megakadályozták válsághelyzetekkel kapcsolatos határozatok elfogadását a BT-ben, vagy egyes ügyeknek a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elé utalását. Kiemelte, hogy a BT öt állandó tagja túl sok hatalommal bír a világszervezetben, sérelmezve, hogy "az ügyek túlnyomó részét" Nagy-Britannia, Kína, az Egyesült Államok, Oroszország és Franciaország ötös uralma viszi.

- figyelmeztetett Zeid. Hozzáfűzte,

Kínával összefüggésben hozzáférést követelt a világszervezet munkatársainak a nyugat-kínai Hszincsiang tartományhoz, miután aktivisták és az ENSZ egyik testületének jelentése szerint a muszlim ujgur kisebbség egymillió tagját tartják fogva a hatóságok internálótáborokban. A pekingi vezetés tagadta az internáló táborok létét, ugyanakkor elismerte, hogy "szélsőségesek által félrevezetett" embereket átnevelésnek vetett alá.

- hangsúlyozta Zeid, akinek mandátuma augusztus 31-én jár le, és helyét Michele Bachelet volt chilei elnök veszi át.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.