Pesti Srácok

Elítélték a leicesteri kórházban késelő muszlim férfit

Elítélte a leicesteri bíróság azt a muszlim fiatalembert, aki januárban a helyi kórházban késsel fenyegetőzött, egy embert súlyosan megsebesített, és összetörte a gyógyintézmény berendezéseit. A huszonkét éves Yusuf Aka (képünkön) bevallotta tettét, de magyarázatot nem adott arra.

Öt év börtönbüntetésre ítélte pénteken Nagy-Britanniában a leicesteri bíróság azt a muszlim férfit, aki januárban az egyik helyi kórházban, a váróteremben egy hatalmas késsel kezdett hadonászni, súlyosan megsebesített egy embert, és összetörte a betegfelvételi pult berendezéseit. A huszonkét éves Yusuf Aka tettét a biztonsági kamerák is megörökítették, a férfit a felvételek alapján azonosították. Aka bevallotta a támadást, de magyarázatot nem adott arra. A kórházban valószínűleg azért nem történt nagyobb tragédia, mert az ott várakozó betegek és dolgozók azonnal menekülni kezdtek, amikor az őrjöngő fiatalember megjelent ott. A felvételek tanúsága szerint Aka már korábban is összetűzésbe került két férfival a kórház közelében, és akkor is késével fenyegetőzött.

A chemnitzi (volt Karl-Marx-Stadt) városfesztivált vasárnap délután félbe kellett szakítani, miután a városközpontban halálos késes támadás történt hajnalban. Sajtójelentések szerint szóváltás alakult ki különböző nemzetiségű személyek között, végül egy 35 éves férfit öltek meg, két, 33 és 38 éves férfit pedig súlyosan megsebesítettek. Többen elmenekültek a helyszínről. Jana Ulbricht rendőrségi szóvivő a freiepresse.de szerint bejelentette, hogy mind a halott, mind a két sérült férfi német állampolgárságú. A két letartóztatott - 22 és 23 évesek - állampolgárságát pedig nem fogják bejelenteni, mert nem biztos, hogy közük volt az ügyhöz. Az első hírek szerint az áldozatok segíteni akartak egy megtámadott nőnek, ám ezt a rendőrség tagadta.

Forrás: Origo/BBC/freiepresse.de; Fotó: BBC; Videó: YouTube

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?