Pesti Srácok

"Nem a semmibe, hanem a mindenségbe" zuhan Kálmán Olga (Videó!)

Kedd reggel az RTL Klub Reggeli című műsorában szerepelt Kálmán Olga, aki nem igazán nyilatkozott, mióta kirúgták a Hír TV-ből. A volt műsorvezető többek között arról is beszélt, hogy „az első sokkon már túlvan, de még nem sikerült feldolgoznia a történteket, de igyekszik újra talpra állni, megtalálni a saját útját”. Eközben a volt műsorvezető a Titanichoz hasonlította egykori munkahelyét, "ahol úgy érezte magát, mint egy zenekar karmestere a katasztrófa előtt". Kiderült az is, "nem a semmibe, hanem a mindenségbe" zuhan.

- mondta Kálmán Olga az RTL Klub Reggeli című műsorában kedd reggel.

Alföldi Róbert egyébként ezután a gondolat után "süllyedő hajónak" nevezte a Hír Tv-t, amelyet Kálmán Olga "elhagyott".

PestiSracok facebook image

Kálmán Olga ezután magát szabad embernek nevezte, és kiderült, hogy végre nyaralni is volt ideje elmenni, ennek ellenére saját bevallása szerint nem sikerült még ellazulnia. Kálmán Olga egyébként kicsit sem tűnt kipihentnek, de örül annak, hogy a maga ura lehet, és nagyon sokan támogatják a közösségi médiában. Hozzátette, az is opció, hogy teljesen átáll az online felületre.

– mondta, és megnyugtatta magát és a kedves nézőket, hogy nem a semmibe, hanem a mindenségbe zuhan.

Forrás: RTL Klub