Pesti Srácok

Babiš: "Virtuális ügy" a szír árvák befogadásának tervezete

Babiš: "Virtuális ügy" a szír árvák befogadásának tervezete

Csehország hajlandó nemzetközi védelmet biztosítani ötven szíriai árva gyermeknek, amennyiben a görögországi menekülttáborokban sikerül megfelelő jelölteket találni - közölte Michaela Šojdrová, az Európai Parlament cseh kereszténydemokrata (KDU-CSL) képviselője, miután az ügyet pénteken Prágában Andrej Babiš kormányfővel megvitatta. A cseh miniszterelnök szerint viszont pillanatnyilag "virtuális ügyről" van szó, és a szóban forgó árvák nem is biztos, hogy léteznek.

Michaela Šojdrová néhány hete vetette fel a témát, amely azóta is megosztja a cseh politikusokat és a közvéleményt. A kormányfő eddig határozottan ellenezte az elképzelést, és az októberi részleges szenátusi választások előtti politikai kampánynak minősítette. Hasonló álláspontra helyezkedett Miloš Zeman államfő is. Több ellenzéki politikus, valamint a parlamenti felsőház szenátorainak több, mint fele viszont arra szólította fel Babišt, hogy Csehország fogadja be a szíriai árvákat. Andrej Babiš most Jan Hamáček bel- és külügyminiszter jelenlétében találkozott Michaela Šojdrovával és megvitatta vele az elképzelést.

Šojdrová a találkozó után újságíróknak azt mondta: a kormányfő megbízta civil szervezetek képviselőit, hogy segítsenek az EP-képviselőnek a görögországi táborokban kiválasztani azokat az árvákat, akiknek Csehország átmenetileg nemzetközi védelmet biztosítana. Az árvák felkutatásában a belügyminisztérium segítségével a cseh állam is részt vesz. A projekt költségeit az Európai Unió forrásaiból tervezik fedezni. Andrej Babiš, aki eddig azt állította, hogy Csehország semmiféle menekültet nem fogad be, s azoknak ott kell segítséget nyújtani, ahol élnek, ahonnan származnak, Šojdrovától eltérően értékelte a találkozót.

PestiSracok facebook image

- mondta újságíróknak Babiš, aki az EP-képviselő nyilatkozatai után találkozott a sajtóval. Megerősítette viszont, hogy a cseh állam segít Šojdrovának a gyermekek felkutatásában. "Azt állította, hogy meg akarja őket keresni, kétlem, hogy ez sikerülni fog. Magam is kíváncsi vagyok, mi lesz az eredmény" - jelentette ki a kormányfő. A cseh európai parlamenti képviselő szerint bonyolult, elhúzódó folyamatra kell számítani. Amint kiválasztják a megfelelő árvákat és lesz előrelépés az ügyben, újra találkozik a kormányfővel, hogy tisztázzák a részleteket. Megjegyezte, hogy jelenleg nem a szíriai menekültek befogadásáról, hanem átmeneti nemzetközi védelemnyújtásról van szó.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

„Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)

Exkluzív 2021 október 17.
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.