árvák
Böjte Csaba a PS-nek: Isten nem elveszi a problémát, hanem erőt ad a megoldáshoz! - Ferkó Dániel kérdez (Videó)
"Nem kezdhetem el magyarázni egy árvának azt, hogy nézd, elhagyott az Anyád, azért vagy most itt nálam. Ezzel csak még mélyebbre lökném a gödörbe. Ha viszont a karomba veszem és elviszem játszani, időt töltök vele, együtt étkezünk, akkor már tettünk több lépést is az ő normális élete felé. Na most valahogy így működik velünk kapcsolatban is Isten az olyan válságok idején, mint a mostaniak. Nem megszünteti körülöttünk a problémát, hanem azt mondja: gyerünk, emeld fel a fejed és csináld, én meg jövök veled" - osztotta meg gondolatait a PSTV-vel Böjte Csaba ferences szerzetes. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője arról is beszélt, hogy Jézus a Gecsemáné-kertben nagyon félt és szenvedett attól, ami rá várt. Szavai szerint azonban Isten erőt adott neki, hogy fel tudja venni a keresztjét. Böjte Csaba úgy fogalmazott: Isten nem elveszi a problémát, hanem erőt ad a megoldáshoz. "Meggyőződésem, hogy ha az emberek ezt tartják szem előtt, akkor a válságokból, nehézségekből megerősödve lehet kijönni" - hangsúlyozta a PSTV műsorában Ferkó Dániel kérdésére válaszolva. Nézze meg a teljes beszélgetést, érdemes!Már több mint 82 millió forint gyűlt össze a Jónak lenni jó! adományvonalán
A Jónak lenni jó! idén a koronavírus miatt árván maradt gyerekeket segíti. A 1357-es adományvonalon már több mint 82 millió forint gyűlt össze. A közmédia jótékonysági akciója december 19-én zárul egy egész napos műsorfolyammal. A Jónak lenni jó! idei, immár tizedik kampányát bejelentő sajtótájékoztatón Áder János köztársasági elnök, a Regőczi Alapítvány alapítója hangsúlyozta: céljuk, hogy segítséget nyújtsanak azoknak a gyermekeknek, akiknek családját tragikusan érintette a koronavírus-járvány.UNICEF: a világjárvány az elmúlt 75 év legnagyobb globális válsága a gyermekek számára
Az UNICEF második világháborút követő megalakulása óta nem volt példa olyan, gyermekeket veszélyeztető, globális problémára, mint a koronavírus-világjárvány – írta fennállásának 75. évfordulója alkalmából kiadott jelentésében az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) csütörtökön.Herczegh Anita: nem hagyjuk magukra a Covid-árvákat!
Nem hagyjuk magukra a Covid-árvákat, akik számára biztatás, hogy sokan kiállnak mellettük reménytelennek látszó helyzetükben – mondta a köztársasági elnök felesége, a Regőczi Alapítvány kuratóriumának elnöke Kaposváron, szerdán. Herczegh Anita a keresztény vállalkozókat és cégvezetőket tömörítő ÉrMe Hálózat jótékonysági estjén vett részt. A rendezvényt a koronavírus miatt szüleiket elvesztő gyerekeket segítő Regőczi Alapítvány javára tartották.Kézírással a Regőczi Alapítványért – Idén a Covid-árvák javára gyűjt a közmédia
Immáron tizedik éve szervez adománygyűjtést a közmédia. A jótékonysági program idén a koronavírusban árván vagy félárván maradt gyermekeket támogató Regőczi István Alapítvány munkáját támogatja. A „Jónak lenni jó” kezdeményezés mögé számos hazai híresség, sportoló is csatlakozott, de magánszemélyektől is érkeznek felajánlások.Több mint hatszáz gyermeknek segített eddig a Regőczi Alapítvány
Már hatszázhatvankét gyermeknek segített egyszeri gyorssegély formájában, összesen több mint száznegyvennégymillió forint értékben a Regőczi Alapítvány – mondta Herczegh Anita, az alapítvány kuratóriumi elnöke, az államfő felesége csütörtökön, Győrben.Áder János Szent Márton-napon is a Covid-árváknak gyűjt
Áder János államfő fővédnökségével jótékonysági koncertet szerveznek a Pasaréti Közösségi Házban november 13-án, Szent Márton napja alkalmából; a bevételt a világjárvány idején árván, félárván maradt gyermekek megsegítésére szánják – tájékoztatta a közösségi ház sajtófőnöke kedden az MTI-t.Herczegh Anita: több mint kilencszáz árvával, félárvával vette fel a kapcsolatot a Regőczi Alapítvány
Kilencszázharminc olyan gyerekkel vette fel a kapcsolatot a Regőczi István Alapítvány, aki a koronavírus-járvány miatt árván vagy félárván maradt – közölte Herczegh Anita, az alapítvány kuratóriumi elnöke hétfőn, Kecskeméten, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Komplex Hajléktalanellátó és Rehabilitációs Központjában.Herczegh Anita: már több száz gyermeknek segített a Regőczi Alapítvány
Már több száz gyermeknek, családnak segített a Regőczi Alapítvány – mondta Herczegh Anita kuratóriumi elnök, az államfő felesége szerdán, Miskolcon. Herczegh Anita elmondta: országjáró körutat szervezett, hogy találkozzon az állami, önkormányzati szervezetek munkatársaival, vezetőivel, és a karitatív szervezetek azon képviselőjével, aki a helyszínen segíti a nehéz helyzetbe került családokat. Az együttműködés fontosságát hangsúlyozva Herczegh Anita kiemelte: a Regőczi István Alapítvány e szervezetek nélkül nem tudná hatékonyan támogatni a családokat.Ajánljuk még