Elrabolt gyerekek legendája, avagy Ukrajna vagy civilizálatlan vagy hazudik
Nem nagyon foglalkozott az isztambuli tárgyalásokon az állítólag elrabolt több százezer gyerek kérdésével az ukrán fél. Csupán egy darab, számszerűsítve mindössze 339 nevet tartalmazó listát sikerült felköhögniük, ami nemhogy a Zelenszkij megszólalásaiban szereplő másfél milliótól, esetleg a német kancellár által Trumpnak bedobott kétszázezres számtól, de a globalista sajtó mértéktartóbb részének húszezrétől is fényévekre van. Két magyarázat lehetséges: az ukránokat nem érdeklik a gyerekek, mert civilizálatlan társaság, vagy az egészből semmi nem volt igaz.
A közvetlen orosz-ukrán tárgyalások legkellemetlenebb mellékhatása, hogy az önmagát függetlennek és objektívnek hazudó, warmonger propagandasajtó elkerülhetetlenül találkozik a valósággal. Egyúttal azzal, hogy az elmúlt bő három évben annyit hazudtak, ami egy fénykorában lévő Gyurcsánynak se ment volna, emellett hazafiasglobalista lelkesedésből félretették a sokat emlegetett kritikus gondolkodást, amit a közoktatástól kezdve a lángosozásig mindenhol mindenkitől elvárnak a hétköznapokban. Az úgynevezett tényellenőrzésről meg ne is beszéljünk!
Egy közvetlen tárgyaláson az ellenérdekelt fél nyíltan előveheti azokat a témákat, melyekről eddig a közvéleményt finoman szólva is egyoldalúan „tájékoztatta” a másik. Történelmileg úgy alakult, hogy az oroszok által tízezerszámra elrabolt és janicsárnak adott ukrán gyerekek horrortörténete is felkerült az étlapra, aminek köszönhetően nyugtázhatjuk, hogy egy büdös szó nem volt igaz belőle. Hiába köröztették a FOS-ban, meg hüledeztek felette a ukrándrukker szakértők úgy, mintha ezen dőlne el a háború.
A 444 persze azért dafke megírta a közismerten mindig igazat mondó Zelenszkijt idézve, hogy az oroszok elismerték a gyermekrablásokat. Hogy aztán az ukrán elnök kissé zavaros mondanivalójából valami olyasmit hámozzon ki a fogalmazás elkövetője, hogy Kijev 20 ezer gyerekről beszél, az oroszok pedig néhány százat elismertek. Nos, természetesen se Zelenszkij, se a 444 nem bontottak ki az igazság minden részletét. Ami ukrán részről érhető, a háborús propaganda, az ellenség dehumanizálása nélkülözhetetlen feltétele egy háborúnak, de a brüsszeli propagandafőosztály hazai zászlóshajója elég sok eurót markol fel a közösből tényellenőrzésre és kritikus újságírásra ahhoz, hogy legyenek elvárásaink velük szemben. Megbuktak.
Nos, akkor gondolkozzunk mi kritikusan, egyúttal ellenőrizzük a tényeket, ha már ők eltették ezekért cserébe a közpénzt Brüsszelből!
Az ukrán agitációs és propagandahivatal több tízezer eltűnt, elrabolt gyerekről szóló meséi az ütődött nyugati közvéleménynek szóltak. Hogy mély meggyőződésből meggyűlöljék az oroszokat, hiszen ki az az állat, aki gyerekeket rabol. A nyugati közvélemény ugyanis roppant szentimentális, nagyon szereti a gyerekeket, amennyiben azok nem az övéi és nem kerülnek pénzbe. Sajáttal leginkább akkor foglalkozik, ha a meggyilkolásukat lehet elősegíteni vagy népszerűsíteni, esetleg alanyi jogon járó vagyontárgyként melegpároknak juttatni. De az ukrán gyerekek fontosak, ezért mérhetetlenül felháborodtak, amikor tájékoztatták őket a ukrándrukker propaganda lelkes munkatársai, hogy Putyin személyes parancsára százezerszámra hurcolják el őket titkos janicsárképző központokba.
Az ilyen meséknek és kitalációknak köszönhetően születhetett meg az meglehetősen primitív leegyszerűsítése a konfliktusnak, hogy az oroszok a sátán teremtményei, ezért az ukránok harca a jó küzdelme a sötétséggel szemben. Kaptak is pénzt, fegyvert, érzelgős nyilatkozatokat és konferencia-sorozatokat.
Aztán jött Isztambul.
Minden civilizált állam számára prioritást élvezne a gyermekek ügye, de az ukránoknak sikerült a második fordulóra annyit felmutatni, hogy átadtak egy listát, egy 339 nevet tartalmazó listát, hogy ezeket a gyerekeket nem találják. Az orosz fél pedig semmiféle gyerekrablást nem ismert be, annyit állítottak csupán, hogy evakuáltak gyerekeket a háborús zónából, akiket átadtak a rokonaiknak.
Apró, szinte lényegtelen kis színes, hogy a listán szereplő legendás 339 gyerekből több tucatot már beazonosítottak, és bizony nem titkos orosz kiképzőközpontokban tanulják éppen a fegyverforgatást Putyin titkos halálkommandójától, hanem Németországban, esetleg Skandináviában élvezik az életet. Kopp.
A másik lehetőség persze az, hogy az ukránokat marhára nem érdeklik a saját gyerekeik, egyáltalán nem fontos nekik, hogy Isztambulban visszaköveteljék őket. Ezek szerint Zelenszkijnek pl. a tengeri gabonafolyósó vagy a Mariupolban fogságba esett azovos neonácik visszaszerzése fontosabb, mint másfél millió ukrán kisgyerek. Nem túl valószínű ez a magyarázat.
Mégiscsak az lesz a helyes megfejtés, hogy az ukránok, és nyomukban a kritikus gondolkodást meg a tényellenőrzést mellőző propagandisták éveken keresztül hazudtak nekünk.
És sajnos nem csak erről.
