Pesti Srácok

Herczegh Anita: már több száz gyermeknek segített a Regőczi Alapítvány

null

Már több száz gyermeknek, családnak segített a Regőczi Alapítvány – mondta Herczegh Anita kuratóriumi elnök, az államfő felesége szerdán, Miskolcon. Herczegh Anita elmondta: országjáró körutat szervezett, hogy találkozzon az állami, önkormányzati szervezetek munkatársaival, vezetőivel, és a karitatív szervezetek azon képviselőjével, aki a helyszínen segíti a nehéz helyzetbe került családokat. Az együttműködés fontosságát hangsúlyozva Herczegh Anita kiemelte: a Regőczi István Alapítvány e szervezetek nélkül nem tudná hatékonyan támogatni a családokat.

– tette hozzá. Felidézte: az alapítványt azzal a céllal hozták létre, hogy a Covid-árvákat segítse. Ez körülbelül hatszáz családot, mintegy ezer gyermeket érint. Az államfő felesége azt is hangsúlyozta, hogy hosszútávú segítséget szeretnének nyújtani az érintettek nagykorúságáig, a tanulmányok befejezéséig, ahogy egy szülő teszi gyermekével, amíg az önállóan lábra nem tud állni. Herczegh Anita ismertette, hogy mostanáig mintegy ötszáz családot érintően 860 gyermeknek segítettek. Őket összesen 152,4 millió forinttal támogatja az alapítvány. 410 család, 680 gyermek esetében már pozitívan elbírálták a pályázatot, ők meg is kapták a segítséget.

PestiSracok facebook image

– ismertette, kifejtve: dokumentumok pótlására van még szükség. Ugyanis – mint kiemelte – egyebek mellett iskolalátogatási papírt, jövedelemigazolást is kérnek, hogy valóban a leginkább rászorulók kapják a támogatást. Az államfő felesége a miskolci sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva elmondta: Borsod-Abaúj-Zemplén megyében eddig 38 olyan családról, 71 gyermekről tudnak, akit koronavírus-járvány okozta tragédia érintett. Közülük 27 család, 55 gyermek között osztottak szét több mint 11 millió forintot. További 11 család, 16 gyermek támogatása még elbírálásra vár.

Áder János köztársasági elnök és felesége 2021-ben hozta létre a Regőczi István Alapítványt azzal a céllal, hogy hosszú távú és személyre szabott gondoskodást biztosítson azoknak a gyermekeknek, akik a világjárvány idején elvesztették egyik vagy mindkét szülőjüket.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.