Pesti Srácok

Életre kelt a Sargentini-jelentés – megindult az eljárás Magyarországgal szemben

null

Megkapta kedden az EU soros osztrák elnöksége az Európai Parlament elnökének levelét, amelyben a képviselőtestület a 7. cikk szerinti eljárás megindítását kezdeményezi Magyarország ellen – írja a Bruxinfo az európai ügyekért felelős osztrák miniszter közlése alapján.

Gernot Blümel a szakportálnak annyit mondott: „Nagyon professzionális módon kívánunk eljárni. Alaposan megvizsgáljuk a dossziét, de túl korai lenne még megmondani, hogy mikor keríthetünk sort az első meghallgatásra.”

Azt Donald Tusk, az EU állam- és kormányfőit tömörítő testületének, az Európai Tanácsnak az elnöke közölte korábban, hogy a szerdán kezdődő, salzburgi informális EU-csúcson nem foglalkoznak még a Sargentini-jelentéssel. A jelentést készítő holland képviselő a múlt héten világossá tette: a Tanácsot nem köti semmilyen határidő.

És hogy a harmadik uniós csúcsintézmény se maradjon ki: az Európai Bizottság első alelnöke, a múlt heti parlamenti vitában is felszólaló és a magyar kormányt élesen kritzáló Frans Timmermans kedden azt közölte, valószínűnek tartja, hogy a Tanács majd bevonja a bizottságot az eljárásba. Azzal kapcsolatban viszont nem kívánt állást foglalni, hogy a voksolás megfelelt-e az uniós alapszerződésnek.

PestiSracok facebook image

A Tanács jogi szolgálata pedig az osztrák elnökség megkeresésére közölte azt, nem áll módjában megállapítani, hogy az EP helyesen járt-e el, amikor a szerdai voksoláson nem számolta bele a szavazati arányba a tartózkodásokat. Emiatt a magyar kormány az Európai Bírósághoz fordul.

Forrás: hvg.hu; Fotó: PS/Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.