Pesti Srácok

Hárommilliárd forintból újult meg az ELTE egyik kollégiuma

Hárommilliárd forintból újult meg az ELTE egyik kollégiuma

Átadták az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) hárommilliárd forintból megújult, Nagytétényi úti kollégiumát szerdán Budapesten. Borhy László, az egyetem rektora kiemelte: energetikai szempontból és berendezését tekintve is teljesen megújult kollégium várja a hallgatókat az új tanévtől.

Rámutatott, az ország egyik vezető egyetemeként nemcsak a képzések magas színvonaláért, hanem az ezt kiszolgáló infrastruktúráért is felelősek, a kollégium ennek a háttér-infrastuktúrának a részét képezi.

Az egyetemi környezethez képest az ELTE kollégiumai értékes lehetőséget kínálnak arra, hogy a különböző szakterületek, karok hallgatói új ismeretségeket kössenek. Nagy figyelmet szenteltek annak, hogy a közösségi tereket is fejlesszék, a kollégium épülete így a 21. század elvárásainak teljes mértékben megfelel - fogalmazott a rektor.

Scheuer Gyula, az egyetem kancellárja hozzátette: a mostani beruházás egy részét KEOP-forrásból finanszírozták, amely az energetikai megújításokat fedezte. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának hozzájárulását a berendezések cseréjére fordították, és hozzájárult a kiadásokhoz az ELTE is.

PestiSracok facebook image

A kancellár elmondta, hogy jelenleg az ELTE három gyakorlóiskolájában zajlanak felújítások, illetve egyéb egyetemi épületek megújítása is folyik, mintegy 900 millió forint értékben. További 20 milliárdos beruházás előkészítése is zajlik, ezek közül kiemelte a Márton Áron Szakkollégium felújítását. Amíg ez megvalósul, a szakkollégiumot ideiglenesen itt helyezik el.

Karsay Ferenc (Fidesz-KDNP), a kerület polgármestere azt mondta: egy ilyen színvonalú intézmény még otthonosabbá teszi a diákok számára a tanulmányi időszakot. Reményét fejezte ki, hogy a hallgatók jó hírét viszik majd a kerületnek.

Németh Zsolt fideszes országgyűlési képviselő rámutatott: ilyen értékű kollégiumi beruházás nem sok volt Magyarországon az elmúlt harminc évben. A források több, mint a felét az egyetem állta, 1,3 milliárd volt a pályázati támogatás - jegyezte meg, hozzátéve: ez egy rendkívül komoly teljesítmény az intézmény részéről.

Kitért arra is, hogy az ELTE a legpatinásabb magyar egyetemek egyike, nagy számban fogad külföldi vendégeket, hallgatókat. Szólt arról is, hogy meghatározóak a szakkollégiumok a magyar oktatási rendszerben, s bízik benne, hogy az általuk folytatott minőségi képzés tovább folytatódik majd.

Babos János szolgáltatási igazgató az MTI kérdésére elmondta: a korábbi 780-800 férőhelyről mintegy 830 férőhelyesre bővült a kollégium. Kiemelte, hogy a felújítás során hangsúlyos szerepet kapott az akadálymentesítés, több, annak megfelelően kialakított szobát is létrehoztak.

Megjegyezte: jelenleg a felsőoktatási intézmény hallgatói 11-12 százalékának tudnak kollégiumi férőhelyeket biztosítani. A kollégiumi szobákban színvonaltól függően 9320-tól 17475 forintig terjed a fizetendő havi díj összege - tette hozzá.

Az ELTE háttéranyaga szerint az egyéves, teljes körű felújítás során kicserélték az összes nyílászárót, gépészeti felújítás, hőszigetelés történt. A korábbi négyszemélyes helyiségeket háromszemélyessé, a 296 szobából hatvanat kétszemélyessé alakítottak át. Az épület összes szobája önálló fürdőszobát, WC-t kapott, a közlekedő területek és közös helyiségek nemcsak megújultak, hanem új funkciókkal is bővültek: kültéri fitnesspark és sportpálya, valamint felújított tornaterem is várja a sportolni vágyókat.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.