Pesti Srácok

Minden kilencedik ember éhezik a Földön

null

Nyolcszázhuszonegymillió, vagyis minden kilencedik ember éhezett tavaly a Földön – derült ki az ENSZ kedden, Rómában ismertetett jelentéséből, amely megállapítja, hogy immár harmadik éve emelkedik a nélkülözők száma a világon, ami részben a fegyveres konfliktusoknak és a klímaváltozásnak tudható be.

Két évvel ezelőtt még nyolcszáznégymillió éhezőt tartottak nyilván a szakemberek, ami már akkor is harmincnyolcmillióval haladta meg a 2015-ös adatokat. A kedden ismertetett dokumentum szerint az utóbbi három esztendőben az éhezők száma világszerte gyarapodott, és az egy évtizeddel ezelőtti szintekhez közelített. Ez a szám éveken át olyan mértékben csökkent, hogy a világszervezet 2030-ig célul tűzte ki az éhínség felszámolását. A kiugró növekedést először tavaly vették észre az ENSZ szervezetei, amelyek szerint konfliktusok, gazdasági visszaesések és a klímaváltozáshoz köthető jelenségek, például a szárazságok és árvizek okozhatják a negatív trendet. A helyzet különösen Afrika és Dél-Amerika több régiójában romlik.

Az alultáplált emberek részaránya különösen azokban az országokban jelentős, amelyekben szélsőséges időjárási viszonyok uralkodnak, súlyos szárazságok vagy szokatlanul heves esőzések sújtják azokat. A kedden közzétett jelentés szerint globálisan az öt évesnél fiatalabb gyermekek huszonkét százaléka, százötvenegymillió gyermek alulfejlett, hatszázhetvenkétmillió ember – a világ felnőtt lakosságának tizenhárom százaléka – pedig túlsúlyos.

Forrás: MTI; Fotó: Origo

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.