Pesti Srácok

Pénteken előzetesbe kerülhet a "csengeri örökösnő" (Videóval!)

A napokban dönthet az illetékes bíróság arról, hogy előzetes letartóztatásba kerül-e a napokban Svájcból hazahozott, csalással gyanúsított Szabó Gáborné. A Maláj Marcsi néven elhíresült asszony a gyanú szerint tucatnyi embert csapott be. Helmeczy László, Szabóné ügyvédje - aki kollégánkat is beperelte, többek közt azért, mert csalónak mertük nevezni a védencét -, nyilatkozott a Független Hírügynökségnek és azt mondta, az asszony vallomást tett és mindent tagad.

A Készenléti Rendőrség videofelvételén látható, hogy egy utasszállító repülőgéppel, bilincsben hozták haza Maláj Marcsit, akit nemzetközi elfogatóparancs alapján még április 27-én Zürichben fogtak el a svájci rendőrök. Kiadatása több hónapig tartott, most azonban már semmi akadálya annak, hogy lefolytassák ellene a büntetőeljárást.

A rendőrségi fotók tanúsága szerint Szabóné igencsak lefogyott Svájcban, ahonnan gyakorta nyilatkozott, elmondva, hogy luxuséletet él egy szállodában abban az országban, akiktől menedékjogot is kért. A jólét nem tartott sokáig. A Nemzeti Nyomozó Iroda három alkalommal tett kísérletet, hogy kihallgatásra idézze, egyszer sem jelent meg. Csak ügyvédje, Helmeczy mentegette.

A becsapott, lehúzott áldozatok így emlékeznek a történtekre.

PestiSracok facebook image

Szinte már vártuk, hogy hazaszállítása után ismét a baloldali Független Hírügynökségen keresztül üzenjen az asszony. Innen tudjuk azt is, hogy nem egyedül távozott Svájcba, és a család barátja, egy ismert vállalkozó is végig kiállt mellette, állítva, van örökség, ő minden papírt látott és segíti Szabónét abban, hogy a pénzéhez jusson. A férfivel találkozva hallgattuk végig a mesék még abszurdabb változatát a svájci fegyvergyárról és a még hatalmasabb vagyonról.

Az ügyet és pláne Szabónét ismerőkben egyébként joggal merült fel a kérdés, biztos, hogy egyedül követte-e el a gyanú szerinti csalássorozatot, vagy esetleg bűntársak is lehetnek az ügyben. Már csak azért is, mert az asszony nem rendelkezik komolyabb iskolai végzettséggel, ismerősei elmondása szerint a számítógépet legfeljebb bekapcsolni tudja. Az áldozatokat pedig, akik most millióik után futnak, olyan dokumentumokkal tévesztették meg, amelyek legyártása komoly szakértelmet igényelt.

A Független Hírügynökség cikke szerint komoly, részletes gyanúsítást közöltek hazaszállítását követően Szabónéval, aki viszont továbbra is tagad. Ügyvédjével indítványozták, hogy a hatóságok hallgassák ki Kósa Lajos országgyűlési képviselőt, volt minisztert és Orendi Mihályt, a Magyar Korcsolyázószövetség volt elnökét, mert ők Szabóné állítása szerint igazolni fogják őt és bizonyítani tudják, hogy neki 3000 milliárdos öröksége van.

Ismeretes, hogy Kósa Lajos és Orendi Mihály is több ízben elhatárolódtak a nőtől, ugyanis az éppen az ő nevüket is felhasználva csapott be embereket és követte el a csalássorozatot.

Helmeczy ügyvéd arról is beszélt a portálnak, hogy védence nagyon rossz állapotban van, kórházba is került, ahonnan azóta visszaszállították az Aradi utcába, ahol jelenleg is fogva tartják.

A napokban lesz az a tárgyalás, ahol döntenek a kényszerintézkedés kérdésében. Mivel egyszer már eltűnt az országból, jó eséllyel úgy látja majd a bíróság, hogy fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye. Ez esetben 30 napra előzetes letartóztatásba helyezhetik.

Vezető kép: police.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.