helmeczy lászló
Újabb olaszliszkai lincselő tartott igényt a kártérítésre
Tovább borzolja a kedélyeket a Szögi Lajos agyonverése miatt elítéltek sorsa – írja a Magyar Nemzet. Közfelháborodást váltott ki nyáron, amikor egyikük, ifj. Horváth Dezső feltételesen szabadulhatott, tekintettel a jó magaviseletére. Neki korábban ötmillió forintot ítélt meg „az emberhez méltatlan” fogvatartási körülményei miatt a bíróság. A pénz végül a Szögi családhoz került. Nemrég ugyanez a kártérítési folyamat ismétlődött meg.Pénteken előzetesbe kerülhet a "csengeri örökösnő" (Videóval!)
A napokban dönthet az illetékes bíróság arról, hogy előzetes letartóztatásba kerül-e a napokban Svájcból hazahozott, csalással gyanúsított Szabó Gáborné. A Maláj Marcsi néven elhíresült asszony a gyanú szerint tucatnyi embert csapott be. Helmeczy László, Szabóné ügyvédje - aki kollégánkat is beperelte, többek közt azért, mert csalónak mertük nevezni a védencét -, nyilatkozott a Független Hírügynökségnek és azt mondta, az asszony vallomást tett és mindent tagad.Néhány napon belül hazahozhatják a "milliárdos" csengeri nőt
Az egyszerűsített kiadatáshoz nem járultak hozzá, de a svájci protokoll szerint napokon belül hazahozhatják Magyarországra Szabó Gábornét - árulta el Helmeczy László az ATV Egyenes beszéd című műsorában. A csengeri asszonyt csalás sorozat ügyében kereste a rendőrség, április végén Svájcban fogták el. A magyar hatóságok azonnal elindították a kiadatási eljárást.Gyanúsítást akart közölni vele az NNI, de családostól lelépett a csengeri "milliárdosnő"
Második hivatalos idézésen sem jelent meg Szabó Gáborné Marika, pedig a Nemzeti Nyomozó Iroda, amely csalás ügyében folytat nyomozást, immár gyanúsítottként szerette volna kihallgatni a csengeri "milliárdos örökösnőt" - tudta meg a PestiSrácok rendőrségi forrásból. Az asszonyt ügyvédje, a DK-s képviselő, Helmeczy László azzal a szöveggel próbálta kimenteni, hogy ügyfele külföldön gyógykezelteti magát. Mi azonban máshogy tudjuk. Csengeriek azt beszélik, hogy még a húsvéti ünnepek előtt gyerekei is követték külföldre Szabónét, azt követően, hogy a ház körüli mozdítható gépeket, szerszámokat kiárusították a településen.Már volt érintett bizonyítékhamisítási ügyben Helmeczy László, a csengeri szélhámos DK-s ügyvédje
Izgalmas interjút adott ügyfeléről, azaz a csengeri milliárdos örökös asszonyról Helmeczy László védőügyvéd, a Demokratikus Koalíció képviselőjelöltje az Átlátszó.hu-nak. Többször is átolvasva a kérdésekre adott válaszait, azt gondolhatnánk, hogy a Maláj Marcsi szindróma ragadós. Helmeczynek is sikerült gyakorlatilag blődségeket hadoválnia, a lényeget pedig jó nagy ívben kikerülnie. Miközben azért azt is belengette, hogy baleset is érheti a mesébe illő ügy miatt, aminek hiteles dokumentumait, egyedüli bizonyítékait ő őrzi… Ha Helmeczy nevét és a bizonyíték szót halljuk, déja vu érzésünk van. A DK-s ügyvéd ugyanis már volt érintett bizonyítékhamisítási ügyben.Gurmai Zita oldalán csak úgy ömlik a gyűlöletkampány, a miniszterelnököt is felakasztanák
Gurmai Zita a debreceni választókerület országgyűlési képviselőjelöltje az MSZP színeiben közösségi oldalán csak úgy lubickol a kormánypárti ellenfele, Kósa Lajos ellen indult hazug lejáratókampányban. Azóta különösen aktív a volt EP képviselő, hogy elvtársa, a "haveri kutyás" DK-s Helmeczy László vállalta el a csengeri asszony védelmét, aki több száz millió forintot gyűjthetett össze kölcsönként milliókból az örökségmese fedezetével. Gurmai naponta osztja meg a csengeri történetről szóló ellenzéki híreket, azokat is, újra és újra, amelyekről már rég tisztázódott, hogy tartalmuk nem felel meg a valóságnak, már maguk az érintettek is visszakoztak. A gyűlöletkeltés megteszi hatását, az oldalt elárasztották a kormányt és kormánypárti politikusokat mocskoló hozzászólások. Ezek között található egy olyan mém is, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök nyakába éppen beakasztják a kötelet. Gurmai érzékenységét több mint egy napja nem zavarja a durván becsületsértő, gyűlöletkeltésre alkalmas bejegyzés.Megütheti a bokáját Helmeczy: a DK-s ügyvéd tanácsára léphetett le külföldre a csengeri szélhámosnő
Micsoda véletlen: a Kósa Lajost átverő csengeri kamumilliárdos szélhámosnő ügyvédje nem más, mint Helmeczy László, aki a DK parlamenti képviselőjelöltje Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 2. számú választókerületében. Budai Gyula kedden levélben fordult a Magyar Ügyvédi Kamara elnökéhez, és azt kérte, marasztalják el Helmeczyt, mivel tevékenysége nem összeegyeztethető az ügyvédi etikai szabályokkal, rendszeresen visszaél ügyvédi mivoltával, amely mögé bújva nyílt politikai tevékenységet folytat, és rendszeresen nyilatkozik a Demokratikus Koalíció jelöltjeként. Budai portálunknak úgy fogalmazott: egy különbség van Helmeczy László és Czeglédy Csaba között – hogy Helmeczy még szabadlábon van.Ajánljuk még