Pesti Srácok

Üzleti okok is lehetnek a vízilabdázók lejáratásának hátterében

null

A szentendrei Pap-szigetre tervezett sportközpontjuk miatt próbálhatják lejáratni Kósz Zoltánt és Petőváry Zsoltot egy tizenegy éves kislánnyal folytatott állítólagos szexuális kapcsolattal. A gyomorforgató és a közvéleményt lázba hozó besározáshoz a most tizenhárom éves gyermeket tolták az előtérbe, akinek állításait, valamint szavahihetőségét a szakértők ma kezdik vizsgálni. A gyereket eltanácsolták Kószék sportklubjától, mert a hírek szerint lopott társaitól.

Ma kezdik vizsgálni az igazságügyi pszichológusok annak a tizenhárom éves kislánynak az állításait, szavahihetőségét, aki azt állítja, két éve a közismert vízilabdázók szexuális viszonyt folytattak vele. A szakértők arra keresik a választ, hogy a gyerek elmondása mennyire életszerű, lehet-e valóságalapja, illetve hogy van-e a gyerek életében olyan előzmény, ami kétségessé teszi a szavahihetőségét – írta hétfőn a Magyar Idők. A megvádolt sportemberek, Petőváry Zsolt és Kósz Zoltán jogi képviselői, Gatter László és Hegedűs László egyaránt bíznak a szakértőkben, akik álláspontjuk szerint meg tudják állapítani: a kislány valóban átélte-e a történteket, vagy kitalált, betanított szöveget mondattak el vele valakik.

A tét óriási, hiszen a feljelentésben megnevezett két sportember tisztessége és szabadsága forog kockán. Amennyiben beigazolódik, hogy az akkor tizenegy éves gyermekkel szexuális kapcsolatot létesítettek akár annak beleegyezésével is, öt és tizenöt év közötti letöltendő szabadságvesztést kaphatnak. Amennyiben nem igaz a kislányt képviselő ügyvéd által a sajtóban előadott rémdráma, akkor a nyilvánosság előtt kell tisztázni a sportolókat. Kósz Zoltán olimpiai bajnok kapus és Petőváry Zsolt sokszoros válogatott vízilabdázó elképesztő és nemtelen lejáratásnak tartja a vádakat, amiket jogi képviselőiken keresztül is tagadnak. Nem követtek el semmiféle bűncselekményt a kislány sérelmére – mondták egybehangzóan a jogászok, akik ügyvédi titoktartásra hivatkozva nem közöltek részleteket az ügyről, azt azonban szóvá tették, hogy a sportemberek a sajtóból értesültek a feljelentésről és a képtelen vádról, a hatóság – a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság nyomoz ismeretlen tettes ellen – semmilyen információt nem adott nekik, és sem tanúként, sem gyanúsítottként nem idézték őket kihallgatásra.

A karaktergyilkosság iskolapéldája

PestiSracok facebook image

Az ügyet egyébként a feljelentő jogi képviselője hozhatta nyilvánosságra a Blikk pénteken megjelent kiadásában. Az ügyvéd tegnap már arról beszélt, hogy ezen a héten megnevezik a feljelentésben szereplő sportolókat, közben azonban már több portál és televízió is néven nevezte őket, többen kész tényként közölve: ők az erőszakolók. Hegedűs László a közösségi oldalán önmérsékletet kért az ügyben, és a Magyar Időknek nyilatkozva is arra hívta fel a figyelmet, hogy a tények ismerete nélkül senki ne alakítson ki magában elmarasztaló véleményt, mert az ilyen jellegű eljárásokban sok minden megtörténhet. Hegedűs felháborítónak tartja, hogy a sértett jogi képviselője előre olyan nyilatkozatokat tett, amelyik alkalmas arra, hogy felkorbácsolja az érzelmeket és előre bűnösnek mondjon ki olyan embereket, akik erre nem szolgáltak rá.

Forrás: Magyar Idők; Fotó: PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.