Pesti Srácok

Választ várnak a magyarokat fenyegető kijelentései miatt az ukrán főügyésztől a kárpátaljaiak

Választ várnak a magyarokat fenyegető kijelentései miatt az ukrán főügyésztől a kárpátaljaiak

Magyarázatot kér a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) Jurij Lucenko ukrán főügyésztől csütörtökön tett kijelentései miatt, amelyek szerint megfosztják ukrán állampolgárságuktól azokat a kárpátaljaiakat, akikről az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) nyomozása kideríti, hogy magyar állampolgársággal rendelkeznek.

Brenzovics László, a KMKSZ és Zubánics László, az UMDSZ elnöke a főügyészhez intézett, az MTI-hez pénteken eljuttatott beadványban a magyar szervezetek magyarázatot kérnek az ukrán főügyésztől azokkal a médiában tett kijelentéseivel kapcsolatban, hogy az SZBU nyomozást indított a Kárpátalján kiadott magyar útlevelek ügyében, illetve hogy a kettős állampolgárság kérdésében a helyzet egyértelmű: a hasonló törvénysértésért felelni kell, mint a kettős ukrán-kanadai állampolgársággal rendelkező Andrij Artemenko, külföldre menekült ukrán parlamenti képviselő esetében, akit megfosztottak ukrán állampolgárságától. Ennek kapcsán a két szervezet választ vár Jurij Lucenkótól arra a kérdésre, hogy amennyiben tényleg elkezdődött a nyomozás, akkor miért csak a magyar útlevelek kiadása ügyében és csak a kárpátaljaiak esetében, miközben ismeretes, hogy Ukrajna más megyéinek ukrán állampolgárai is felveszik más országok állampolgárságát. Milyen megfontolások alapján történik ez a megkülönböztetés? – kérdezték a beadvány aláírói.

Ugyancsak választ vár a két magyar szervezet arra is, hogy Ukrajna mely törvényét sértették meg azok a kárpátaljaiak, akik magyar útlevelet kaptak, továbbá milyen ukrán jogszabály állapít meg felelősséget más ország állampolgárságának a felvételéért, illetve miben nyilvánul meg ez a felelősség. A beadvány készítői tudni szeretnék, hogy amennyiben hatályban van Ukrajna 1996-ban elfogadott alkotmánya, akkor hogyan egyeztethetők össze a főügyész kijelentései az alaptörvény 25. cikkével, amely szerint Ukrajna állampolgára nem fosztható meg állampolgárságától, és az egy – egységes – állampolgárságnak a 4. cikkben lefektetett alkotmányossági elvével. Az utóbbi az ukrán állampolgársági törvény értelmezésében ugyanis azt jelenti: az ukrán állampolgárság kizárja annak lehetőségét, hogy Ukrajna közigazgatási-területi egységei saját állampolgárságot létesítsenek. A magyar szervezetek szerint tisztáznia kell Lucenkónak azt is, mi a helyzet az ukrán állampolgársági jogszabálynak azzal a rendelkezésével, hogy amennyiben Ukrajna állampolgára más állam vagy államok állampolgárságát vette fel, akkor az Ukrajnához fűződő jogviszonyokban őt csak Ukrajna állampolgáraként ismerik el. Ugyanezt állapítja meg az adott törvény az ukrán állampolgárságot felvett külföldiek esetében is, akiket az Ukrajnához kapcsolódó jogviszonyokban csak ukrán állampolgárként ismernek el – mutattak rá a kárpátaljai magyar szervezetek vezetői.

Forrás: MTI; Fotó: Kárpáthír

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.