Pesti Srácok

Varga Mihály: Újabb 4,5 milliárd jut a bölcsődék fejlesztésére

null
Varga Mihály nemzetgazdasági minisztere 2018.04.04. Fotó: Horváth Péter Gyula

Új önkormányzati bölcsődék és minibölcsődék létesítésére, valamint a meglévő férőhelyek bővítésére 4,5 milliárd forintos kerettel újabb pályázati felhívás jelent meg – jelentette be a pénzügyminiszter pénteken Budapesten. Varga Mihály a II. kerületi Budagyöngye Bölcsőde és Korai Fejlesztőben tartott sajtótájékoztatón közölte, a pályamunkákat 2019. március 18-ig lehet benyújtani az államkincstárhoz, de az idén november 30-ig beérkező dokumentációk elbírálása év végéig megtörténik, így jövő év januárjában a fejlesztéseket el lehet kezdeni.

A korábbi pályázatoknak köszönhetően hetven településen indultak bölcsődefejlesztések – emelte ki beszámolójában a tárcavezető, hangsúlyozva, hogy az utóbbi nyolc évben bővültek a családtámogatásra elköltött források is: míg 2010-ben a GDP 3,5 százalékát, addig 2018-ban 4,7 százalékot fordította ezekre a célokra a kormányzat. A pénzügyminiszter hangsúlyozta: bíznak abban, hogy a gazdaság jó teljesítménye a következő években is lehetőséget ad a kormánynak ezekre a fejlesztésekre. Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár arról beszélt, a kabinet célja egy rugalmas, többszereplős és a családok igényeihez jobban igazodó bölcsődei rendszer kialakítása. Kiemelte, hogy a kormány eddig bölcsődei és óvodai fejlesztésekre összesen száztízmilliárd forintot költött, és arányaiban soha nem volt annyi férőhely, mint ma. A cél az – tette hozzá –, hogy 2020-ra hatvanezer férőhely legyen a három év alatti gyermekeknek, hiszen azt látják, hogy a családok részéről van igény erre.

Az államtitkár kitért arra is, a kisgyermeket nevelők bérét az elmúlt években jelentősen emelte a kormány. Ez felsőfokú végzettségűek esetén átlagosan hatvanhárom, a középfokú végzettségűeknél pedig negyvennégy százalékos emelést jelent. Az intézkedések hatásai már látszanak, mivel egyre több a magasan képzett bölcsődei szakember – tette hozzá. Novák Katalin jelezte azt is, hogy az idén bevezetett feladatalapú finanszírozásnak köszönhetően az önkormányzatoknak már nem ráfizetéses bölcsődét működtetni. Láng Zsolt (Fidesz-KDNP) II. kerületi polgármester arról beszélt, a kerületben évek óta emelkedik a gyermeklétszám, ami szerinte jó visszajelzés, hogy az itt élők hisznek a jövőben és jól érzik magukat a jelenben. Mint mondta, a kerületben az utóbbi tíz évben két új bölcsőde és három új óvoda épült, és minden ilyen intézményt akadálymentesítettek. A fejlesztésekre hárommilliárd forintot költöttek – tette hozzá. Kitért arra is, hogy augusztustól illetménypótlékot vezetett be a kerület a kisgyermeket nevelőknek.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.