Pesti Srácok

Ebola és katonai összecsapások szedik áldozataikat Kongóban

null

Ismeretlen fegyveresek legkevesebb tizenöt embert, köztük két egészségügyi dolgozót öltek meg a hétvégén a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti felében, ahol milíciák akadályozzák az ebolavírus terjedésének feltartóztatására tett erőfeszítéseket - közölték helyi hatóságok vasárnap.

Legfrissebb értesülések szerint július óta a betegségbe mintegy 152 ember halt bele, és legkevesebb 200 megbetegedést jegyeztek fel Észak-Kivuban és Ituriban, amely tartományok két polgárháborút követően továbbra is etnikai villongásoktól és lázadásoktól forronganak. Alloys Mbwarara, Beni város Rwenzori nevű kerületének polgármestere tizenegy civil és egy katona halottról számolt be. Mak Hazukay Mongha százados az AP amerikai hírügynökségnek azt mondta, hogy az Egyesült Demokratikus Erők nevű ugandai iszlamista csoport intézett támadást szombaton a kongói hadsereg állásai és Beni egyes kerületei ellen. Mint mondta, a harcok vasárnapig elhúzódtak. A kongói ENSZ-misszió (MONUSCO) is harcokról jelentett a Mayangose kerületből.

A várostól 50 kilométerre délre fekvő Butembóban a Mai-Mai nevű lázadó milícia a hadsereg egyik egészségügyi osztagának két tagját ölte meg - mondta Oly Ilunga egészségügyi miniszter.

PestiSracok facebook image

- jelentette ki Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója. Hozzátette: "mindenkinek a béke elérésén és az ebola leküzdésén kellene dolgoznia".

Az ebola terjedésének leküzdését a fegyveres támadásokon felül a városi lakosság egy részének ellenséges magatartása is nehezíti. Az utóbbi hetekben a harctevékenységek miatt megakadt a betegek ellátása, a betegségben elhunytak eltemetése és az oltási kampány is.

A szombati gyilkosságok miatt tüntetések voltak vasárnap reggel Beniben - közölte Safari Mambueni, helyi rendőrfőkapitány. A dühös tüntetőket könnygázzal oszlatták a rendvédelmi szervek. Az aktivisták kövekkel dobálták a segélyszervezetek és a békefenntartók járműveit - jelentette az ENSZ támogatását élvező Okapi Rádió.

Forrás:

MTI;

Fotó:

MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.