Pesti Srácok

Háborús szobából követi a Facebook az amerikai félidős választásokat

Háborús szobából követi a Facebook az amerikai félidős választásokat

A Facebook is készül az amerikai félidős választásokra: újságírók egy korlátozott csoportja csütörtökön betekintést nyert a közösségi hálózat álhírek elleni harcra szakosodott központjába. Az úgynevezett háborús szobában éjjel-nappal dolgozni fognak a november 6-án tartandó amerikai választások előtti három napon.

A közösségi hálózat által háborús szobára keresztelt helyiségben, amely a kaliforniai Menlo Parkban, a Facebook székhelyén található, naponta húsz-harminc ember dolgozik, akiknek feladata a húszezer, a médiavállalat biztonsági ügyeivel foglalkozó alkalmazott munkájának összehangolása – részletezte az EFE spanyol hírügynökség, amely szintén betekintést nyert a központba. Katie Harbath, a Facebook politikai csapatának vezetője elmondta, hogy a központban ellenőrzik a Facebook tulajdonában álló WhatsApp és Instagram tartalmait is. Samidh Chakrabarti, a Facebook civil elkötelezettségért felelős vezetője közölte, hogy míg tavaly tízezer, addig jelenleg már húszezer ember foglalkozik a Facebooknál a biztonsági kérdésekkel. A hamis vagy gyűlöletkeltő tartalmakat automatizált módon, mesterséges intelligencia által azonosítják az olyan egyszerűbb manipulációs tartalmak esetében, mint a spam vagy a vírust tartalmazó bejegyzések. A kifinomultabb eszközű manipulációs kísérletek azonosítását emberek végzik. A következő feladat az álhírek hálózaton való terjesztésének azonosítása és csökkentése, amit a tartalmak igazságtartalmát megállapító független szervezetekkel közösen végeznek. Végül a központ beazonosítja és felfüggeszti azokat a felhasználókat, akik megpróbálják befolyásolni a választásokat.

A közösségi hálózat háborús szobája szeptember óta működik, és már érzékelt növekedést az amerikai félidős választásokat befolyásolni hivatott tartalmakat illetően, leginkább Iránból és Oroszországból. A Facebook a múlt héten több száz olyan oldalt és profilt távolított el, amelyek az amerikai választásokat befolyásolni próbáló bejegyzéseket tartalmaztak. Idén ősszel úgynevezett félidős választásokat tartanak az Egyesült Államokban, amikor is a képviselőház egészét és a szenátus tagjainak harmadát választják meg, és több államban kormányzóválasztás is lesz. Az említett központot először a brazil elnökválasztás idején használták, az október 7-én tartott első forduló előtti napokban a Facebook Brazíliára szakosodott biztonsági szakértői bevették magukat a szobába, hogy segítsék az alkalmazottak munkáját és a gyakorlatba ültetését egy olyan stratégiának, amelyet kifejezetten a dél-amerikai országban uralkodó viszonyokhoz igazítottak.

Forrás: MTI. Fotó: PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.