Pesti Srácok

Magyar–török gazdasági fórum: Nem vagyunk versenytársak, szövetségesek vagyunk

Adnan Polat török üzletember nyitotta meg a keddi magyar–török gazdasági fórumot, amelyen Orbán Viktor és Recep Tayyip Erdogan is felszólalt. Az üzleti fórum Szijjártó Péter és török partnere, Mevlüt Cavusoglu külön tárgyalásával indult, a felek pedig több fontos dologban is megállapodtak, például a Török Áramlat II. kapcsán. A török államfő megragadta az alkalamat, és köszönetet mondott a magyar népnek, hogy a közös történelmi örökséget törődéssel ápolja, és kifejtette, a magyarok és törökök nem versenytársai egymásnak, hanem együttműködve tudnak közösen dolgozni. Orbán Viktor a találkozón emlékeztetett arra, hogy 2012-2013-ban gazdasági célkitűzéseket tettek: akkor 5 milliárd eurós kereskedelmi kapcsolatokat szerettek volna elérni, ma már 6 milliárdot tűztek ki.

Szijjártó Péter köszöntötte a résztvevőket, és hangsúlyozta, a részvevők régi jó ismerősként üdvözlik egymást, hiszen a térségben az első számú kereskedelmi partnerekről van szó, amellyel az első 7 hónapban 19 százalékkal nőtt a kereskedelmi forgalmunk. A miniszter elmondta, Magyarország nyitott gazdaság, amelynek alapvető érdeke, hogy szoros kapcsolata legyen egy olyan országgal, amely a 10 legnagyobb gazdaság közé szeretne kerülni.

Magyarország két óra alatt elérhető Törökországból, innen pedig Európa érhető el könnyen – így érvelt a török üzletemberek előtt a fórumon Adnan Polat, aki kifejtette, hogy a 2013-ban tett vállalás, mely szerint 5 milliárd dollárra fog nőni a kétoldalú külkereskedelem, jelenleg 3,8 milliárdnál tart.

A fórumon Orbán Viktor és Recep Tayyip Erdogan is felszólalt. Orbán Viktor kifejtette, izgalmas tárgyaláson vannak túl, és köszönetet mondott Erdogannak a nyitottságért. Emlékeztetett arra, hogy 2012-2013-ban gazdasági célkitűzéseket tettek: akkor 5 milliárd eurós kereskedelmi kapcsolatokat szerettek volna elérni, ma már 6 milliárdot tűztek ki.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott a miniszterelnök.

Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy mindkét ország tagja a NATO-nak, és kifejtette azt is, hogy 8 új gazdasági együttműködés van készülőben, ezek félmilliárd dolláros beruházásokat hozhatnak. Kifejtette, 150 török fiatalnak ajánlottak fel ösztöndíjprogramot, erre két és félszeres volt a túljelentkezés.

– hangsúlyozta a miniszterelnök.

Erdogan beszédében hangsúlyozta, erősek a kapcsolatok a két ország között. A török államfő köszönetet mondott a magyar népnek, hogy a közös történelmi örökséget törődéssel ápolja. Hozzátette, hogy a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatoknak magasabb szintre kell fejlődniük, a baráti kapcsolatokra építve. Ehhez minden támogatást megadnak.

– hangsúlyozta Erdogan.

Ami a gazdasági kapcsolatokat illeti, Erdogan elmondta, az első hét hónapban 1,8 milliárd volt a kétoldalú kereskedelmi forgalom, ami alátámasztja, hogy elérhető a már többek által említett 6 milliárdos cél. Erdogan a török fejlődés fontos elemeként említette az új isztambuli repülőteret, amelynek segítségével 200 millió utast tudnak szállítani. Budapestet és Magyarországot fontos turisztikai célpontként említette. Beszélt arról is, hogy véleménye szerint spekulatív támadás zajlik hazája ellen a terrorizmus elleni háborúban betöltött szerepe miatt, illetve megemlítette azt is, hogy 4 millió menekült él hazájában, ehhez pedig nem kaptak segítséget senkitől.

- mondta a török elnök.

– tette hozzá Recep Tayyip Erdogan, aki szerint a magyarok és törökök nem versenytársai egymásnak, hanem együttműködve tudnak közösen dolgozni.

Szijjártó Péter a török-magyar üzleti találkozót követő sajtótájékoztatón elmondta, több fontos kérdésben is megállapodtak, szóba került például a Török Áramlat II., amely jövőre eléri a török partokat, Magyarország számára pedig minimális, 5 millió eurós beruházással el lehet érni, hogy 6 milliárd köbméter gáz érkezzen ezen évente.

Forrás: MTI, hvg.hu; Vezető kép: Kovács Tamás/MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.