Pesti Srácok

Országszerte megemlékeznek november 4-ről

null

Országszerte megemlékezéseket, koszorúzásokat tartanak a nemzeti gyásznap, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének és a szovjet csapatok bevonulásának 62. évfordulója alkalmából a hétvégén.

Vasárnap a központi rendezvények a Parlament előtti Kossuth Lajos téren kezdődnek, ahol a hagyományoknak megfelelően katonai tiszteletadás mellett felvonják, majd félárbocra eresztik Magyarország lobogóját. A központi megemlékezések a Rákoskeresztúri új köztemető nemzeti gyászparkjában folytatódnak, ahol Trócsányi László igazságügyi miniszter mond beszédet. Ezt követően a Kisfogházban tartanak koszorúzást, valamint leleplezik Fónay Jenő 1956-os halálraítélt, a Politikai Foglyok Szövetsége (Pofosz) alapítójának és örökös elnökének emléktábláját. Ott Boross Péter korábbi miniszterelnök, a Szabadságharcosokért Közalapítvány elnöke mond beszédet.

Délután a főváros XVIII. kerületében, a Hargita téren álló 1956-os emlékműnél tartanak megemlékezést. Este a Szent István-bazilikában emlékkoncertre várják az érdeklődőket. A bazilikánál fényfestés is megidézi a mártírok emlékét.

A Terror Háza Múzeumnál, a Hősök falánál egész nap gyertyagyújtással tiszteleghetnek az emlékezők az áldozatok előtt. A Rákoskeresztúri új köztemető 301-es parcellájánál szintén egész nap protokollmentes megemlékezést tartanak.

PestiSracok facebook image

Több, az október 23-ai rendezvényekhez kapcsolódó program november 4-ig tart. Október 22. és november 4. között nosztalgiavillamosok közlekednek a 4-6-os és a 47-49-es villamos útvonalán. A vonalak egy-egy ikonikus helyszínén, a megállóban korabeli ruhába öltözött fiatalok - rikkancsok - szerepükhöz hűen osztogatják az archív hírekből válogatott újságot, továbbá interaktív kiállítás is lesz. Az október 23-án kezdődött Időkapuk elnevezésű interaktív játék is november 4-ig tart.

November 4-ét, amikor az 1956-os események áldozatairól emlékeznek meg, a kormány hivatalosan 2013-ban nyilvánította nemzeti gyásznappá.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.