Pesti Srácok

Tanúkat hallgattak ki a szexuális erőszak miatt hírbe hozott vízilabdázók ügyében

Tanúkat hallgattak ki a szexuális erőszak miatt hírbe hozott vízilabdázók ügyében

Több tanút is beidéztek a napokban a szexuális erőszak miatt hírbe hozott volt válogatott férfi vízilabdázók ügyében, a vizsgálatot végző Pest Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói mások mellett az egyik sportoló volt feleségét, illetve az állítólagos bűncselekmény vélt sértettje, egy tizenhárom éves kislány egykori csapattársát hallgatták meg – írta hétfőn a Bors.

A Bors információi szerint a rendőrségen eddig négy-öt embert hallgattak meg tanúként az ügyben, az egyik vízilabdázó volt feleségét – aki maga is az érintett sportiskolában dolgozik – arról faggatták, hogy az intézményben miképp szervezik az edzéseket, edzőtáborokat. A másik tanú az a fiatal lány, aki az erőszakkal vádaskodó kislány csapattársa volt. Neki olyan kérdéseket tettek fel, hogy a sértettel mennyire volt közeli viszonyban, beszélt-e neki arról, hogy a két edző molesztálta, és ha azt valóban megtették, feltételezett módszereik megegyeztek-e azokkal a leírásokkal, amelyeket az állítólagos áldozat a levelében állított. A rendőrség kiskorú sérelmére elkövetett szexuális erőszak miatt nyomoz, a csaknem egy hónapja tartó vizsgálatnak ugyanakkor még mindig nincs gyanúsítottja, két volt válogatott vízilabdázót edig semmilyen formában nem értesítette a hatóság. Az érintett kislány esetében – az életkora miatt – poligráfos vizsgálatot abban az esetben sem lehetne végezni, ha arra hajlandó lenne. A gyermeket szakpszichológus vizsgálja meg, amelyből eldönthető, hogy van-e valóságalapja állításainak.

Mint arról a PestiSrácok.hu is beszámolt, a sértett családját képviselő ügyvéd ritkán tapasztalható taktikaként több hete a teljes hallgatást választotta az ügyben, amelyben korábban épp maga szolgált rendszeresen szaftos részletekkel a bulvársajtónak. Portálunk megkereséseire Gerencsér András semmilyen formában nem reagál, ugyanakkor az ügyvédet valószínűleg összefüggésbe lehet hozni azzal, hogy az érintett vízilabdázók nevei úgy kerültek nyilvánosságra, hogy őket semmivel nem gyanúsította meg, és még csak nem is kereste a rendőrség.

Forrás: Bors/PS; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.