Pesti Srácok

Ügyészségi nyomozás indulhat Demeter Márta ellen

Ügyészségi nyomozás indulhat Demeter Márta ellen

Személyes adattal való visszaélés vétség gyanúja miatt tett feljelentést Demeter Márta ügyében a politikusok és más mentelmi joggal érintett személyek ellen eljáró Központi Nyomozó Főügyészségen (KNYF) Tényi István – tudta meg a PestiSrácok.hu.

Ismert, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának LMP-s alelnöke október 16-án fordult írásbeli kérdésekkel a belügyminiszterhez és a honvédelmi miniszterhez annak kapcsán, hogy a honvédség A319-es Airbusával miért utaztatták Ciprusról Magyarországra Orbán Viktor miniszterelnök lányát. Ezt minden érintett cáfolta, s kiderült, egy Orbán vezetéknevű magyar katona és családja utazott engedéllyel a gépen. Ezt követően egy másik írásbeli kérdésben egy kiképzési repülésen részt vevő gépről állította Demeter, hogy azon indokolatlanul és jogtalanul szállították Maróth Gáspárt. Ismét kiderült, hogy a Magyar Honvédség nemzeti fegyverzeti igazgatója, a nemzeti védelmi ipari és védelmi célú fejlesztésekért felelős kormánybiztos nem utazott a gépen. Ezek az információk később megjelentek a sajtóban és az ügy nagy politikai vihart kavart, többen az LMP-s képviselő lemondását követelték. Kósa Lajos, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke úgy fogalmazott, a képviselői esküben is benne van, hogy a „törvényeket megtartom”. Demeter Márta – aki a honvédelmi bizottság alelnöke – nem nyilvános adatot hozott nyilvánosságra, ez törvénysértés – fogalmazott a fideszes politikus, hozzátéve: a honvédelmi és rendészeti bizottságnak nem lehet olyan tagja, aki „szánalmas politikai okokból” visszaél adatokkal és nem nyilvános adatot nyilvánosságra hoz. Márpedig a katonai repülésre vonatkozó adatok nem nyilvánosak – nyilatkozta a politikus, aki Demeter Márta nemzetbiztonsági felülvizsgálatát is kezdeményezte.

A főügyészségen a feljelentés

Mindezek miatt Tényi személyes adattal való visszaélés vétség gyanúja miatt a Központi Nyomozó Főügyészséghez (KNYF) fordult, amely dönthet a nyomozás vagy a feljelentés-kiegészítés elrendeléséről, adott esetben a feljelentés elutasításáról. Kovács Katalin, a KNYF helyettes szóvivője portálunknak megerősítette, hogy a feljelentés megérkezett a főügyészségre és annak elbírálása folyamatban van.

PestiSracok facebook image

Vezető kép: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.