Pesti Srácok

Áder: Magyar fejlesztésű bio-szennyvíztisztító kezdte meg működését Hollandiában

Áder: Magyar fejlesztésű bio-szennyvíztisztító kezdte meg működését Hollandiában

Több tízezer ember szennyvizét is képes megtisztítani az a bio-szennyvíztisztító, amely a koningshoeveni trappista apátság területén, magyar fejlesztés nyomán valósulhatott meg - mondta Áder János köztársasági elnök a közmédiának, miután hollandiai látogatása zárásaként felkereste a létesítményt pénteken.

Áder János kiemelte: a magyar fejlesztésű bio-szennyvíztisztító egészen más technológiával működik, mint a hagyományos létesítmények, ugyanis növényeket és algát használ fel a víz megtisztításához. A köztársasági elnök rámutatott: ipari és kommunális szennyvíz tisztítására is alkalmas, az eljárás gyorsabb a korábbinál és hatékonyabb is. Áder János példaként említette, nagy kérdés a szennyvíz megtisztításakor, hogy a gyógyszer- vagy vegyszermaradványokat sikerül-e eltávolítani. Ezzel az eljárással erre is mód van - hangsúlyozta. A magyar államfő külön örömét fejezte ki, hogy a Biopolus nevű cég, amelyik a beruházást megvalósította, magyar termékkel, magyar innovációval olyan piacra tört be, ahol külföldről nehéz megjelenni, Hollandia ugyanis több évszázados vízkezelési gyakorlattal rendelkezik.

Áder János felidézte, hogy a cég először a Budapesti Víz Világtalálkozón mutatkozott be, és az, hogy jelen vannak, ennek a találkozónak az eredménye, hisz ott léptek ki a nagyvilág elé. A köztársasági elnök kitért arra is, hogy a magyar fejlesztésű szennyvíztisztító nem túl nagy területen 20 ezer ember, azaz "egy nagyobbacska város" szennyvizét képes megtisztítani. Úgy fogalmazott: árvízi védekezésben Magyarország jól teljesít, de a szennyvíztisztítás területén megjelenni a piacon egy teljesen új technológiával, Hollandiában referenciát szerezni, lehetőséget kapni, hogy Európa más városaiban, a világ egyéb részén is ez a magyar technológia megjelenjen, és Magyarországon is alkalmazzák lehetőség szerint, rendkívül fontos dolog. Kitért arra is, hogy egy éven belül megvalósulhat egy következő beruházás Eindhovenben, ami már kifejezetten a városi szennyvíztisztítással foglalkozik.

Innováció, hogy a szennyvízben lévő energiát is hasznosítani kívánják, illetve a szennyvíziszapban meglévő anyagokat kinyernék, és hasznosítanák ipari nyersanyagként. A cél egy körforgásos technológia megteremtése, azaz, hogy a szennyvízből minden használható anyagot kinyerjenek és újrahasznosítsanak. Ez egy nagyon jó megoldás lehet, különösen a fejlődő országokban, ahol a szennyvíz 90 százaléka tisztítatlanul kerül vissza a folyókba, tavakba, szennyezve azokat a vízforrásokat, amelyeket a mezőgazdasági művelésben, vagy a lakosság ellátására használnának - mutatott rá Áder János, hozzátéve: ha ezt meg tudják előzni, akkor sok további bajt lehet megakadályozni.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Vezető kép: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

Valóban a Jobbik volt kommunikációs vezetője Magyar Péter legfontosabb háttérembere? - a párt elnökhelyettesét kérdeztük (Videó)

‎PS Riport 2024 szeptember 25.
Mint ismert, nemrég a Mi Hazánk elnöke az Inforádióban arról beszélt, hogy a Tisza Párt nem egy one man show, profi stáb áll mögötte. Továbbá azt állította, hogy Magyar Pétert az egykor a Jobbik Magyarországért Mozgalmat is támogató háttérember, Radnai László segíti, akinek fia, Radnai Márk a Tisza Párt alelnöke április óta. Azt is elmondta, hogy szerinte az ismert vállalkozónak „korábban volt már egy projektje, Vona Gábor, most pedig Magyar Péter az”. Lapunk a Jobbik jelenlegi elnökhelyettesét kérdezte többek között arról, hogy az ismert üzletember, aki korábban a párt kommunikációjáért volt felelős, juttatott-e forrásokat a Jobbik kasszájába. Brenner Koloman elmondta, hogy személyesen ismeri Radnai Lászlót, aki korábban kommunikációs vezetői feladatot látott el a pártban. Az országgyűlési képviselő hozzátette: nem foglalkoztatja őket, hogy milyen emberek állnak a Tisza Párt mögött, a Jobbik újjáépítésével vannak elfoglalva. Részletek a videóban.

Egy politikus fiaként nekem kétszer annyit kell teljesítenem, mint az átlagnak – Portrébeszélgetés Hoppál Hunorral (VIDEÓ!)

‎PS Riport 2023 február 25.
Beleszületett a politikába, hiszen édesapja a Fidesz országgyűlési képviselője, kultúráért felelős kormánybiztos, ennek ellenére őt a média most sokkal jobban izgatja, mint egy esetleges politikai karrier. Bár sokan azt gondolhatják, hogy éppen a családi háttér miatt számára az akadályok könnyebben átugorhatóak, éppen ellenkezőleg: mindig többet kellett teljesítenie másoknál. Ahogyan a politika iránti érdeklődését, úgy a zene iránti szeretetét is a családból hozza, ha teheti, zongora mellett kapcsol ki. Pécsett született, de tanulmányait már Budapesten végzi, és most úgy látja, hogy a jövőre vonatkozó elképzeléseit itt tudja majd megvalósítani a későbbiekben. A PS Portrék e heti műsorában Hoppál Hunorral, a Grund című műsorunk műsorvezetőjével beszélgettünk.

Kiss László az egészségügyi központ átadóján: ha nem én lennék a polgármester, itt lehet, hogy már 4 éve egészségügyi központ állna

‎PS Riport 2023 november 30.
Csütörtökön átadták a III. kerület új gyermekegészségügyi központját, amely már régóta az óbuda- békásmegyeri közbeszéd középpontjában állt. Többek között azért, mert a baloldali kerületvezetésen belül is viszályt keltett, hogy pontosan kinek is az ötlete volt a gyermekellátás fejlesztése, holott valójában már 2019 nyarán megállapodás született a kerületi ellátás fejlesztéséről. Mindenesetre a dicsőséget megpróbálta Kiss learatni a 4 éven keresztül késleltetett projektért és azt állította, csak az ő kampányában szerepelt a gyermekegészségügyi intézmény. A mások által megkezdett projektek átadásában Kissnél is rutinosabb Karácsony Gergely is megjelent az eseményen, aki a dollárfutár Perjés Gáborhoz hasonlóan kínos csendbe burkolózott, miután portálunk szembesítette a főpolgármestert Komjáthi Imre korábbi nyilatkozatában, amiben arról beszélt, az MSZP nem vehetett részt az adománygyűjtésben.