Pesti Srácok

Apjuk holttestét kérik Szaúd-Arábiától a meggyilkolt Hasogdzsi fiai

null

Apjuk holttestét kérik Dzsamál Hasogdzsi fiai, akik a CNN amerikai hírtelevíziónak adott interjújukban elmondták: Szaúd-Arábiában akarják eltemetni a Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusán meggyilkolt szaúdi ellenzéki újságírót. A vasárnap sugárzott interjúban a Washingtonban tartózkodó Szalah és Abdullah Hasogdzsi hozzátették, a holttest nélkül a család képtelen gyászolni és megbirkózni Dzsamál Hasogdzsi halálával.

Szalah Hasogdzsi elmondta, arra kérték a szaúdi hatóságokat, adják vissza apjuk maradványait, hogy méltó módon eltemethessék a szaúd-arábiai Medinában, a Próféta-mecset melletti al-Baki temetőben, családja többi tagja mellé. Az újságíró idősebb fia hozzátette: a szaúdi uralkodó, Szalmán király leszögezte, hogy mindenkit, akinek köze volt a gyilkossághoz, igazságszolgáltatás elé állítanak. Én pedig hiszek ebben, ez így lesz – mondta Szalah Hasogdzsi, aki október 24-én találkozott családtagjai kíséretében Szalmán királlyal és a trónörökössel, Mohamed bin Szalmánnal. Az uralkodócsalád részvétét nyilvánította a Hasogdzsi család tagjainak. Szalah Hasogdzsi egy nappal később elhagyta az olajmonarchiát, Washingtonba utazott.

A szaúdi kormányt és a Szaúd-Arábiát sokak szerint de facto irányító trónörököst bíráló ötvenkilenc éves Dzsamál Hasogdzsit, aki egyebek mellett a The Washington Post című amerikai napilap munkatársa is volt, október 2-án gyilkolták meg, azután, hogy bement országa isztambuli nagykövetségére, hogy a török menyasszonyával való házasságkötéséhez szükséges iratokat beszerezze. Az ügy miatt diplomáciai nyomás alá került Rijád, a korábban reformerként emlegetett trónörökös megítélése pedig jelentősen romlott a nemzetközi porondon. Török és amerikai tisztviselők egyaránt arra az álláspontra helyezkedtek, hogy Hasogdzsi megölésére a trónörökös adott utasítást, amit Rijád határozottan tagad. Recep Tayyip Erdogan török elnök a The Washington Post című lap internetes oldalán a minap megjelent véleménycikkében leszögezte: a parancs az újságíró meggyilkolására a szaúdi kormányzat legmagasabb köreiből érkezett.

A trónörökös korrupcióellenes hadjáratának keretében Szaúd-Arábiában hónapokig fogva tartott, befolyásos al-Valíd bin Talál bin Abdel-Azíz herceg, a szaúdi uralkodó család milliárdos tagja azonban védelmébe vette és igazi reformernek nevezte a trónörököst a Fox News amerikai televízióban. Arra a felvetésére, hogy az ügy felgöngyölítésének fejleményei nem azt támasztják-e alá, hogy a trónörökös rendelte el a gyilkosságot, al-Valíd visszautasította a kérdésben rejlő állítást. Közölte: Szaúd-Arábiában érvényben van egy rendelet, amely szerint a külföldön tartózkodó és a rendszert bíráló embereket megpróbálják meggyőzni, hogy térjenek haza és otthon majd megvitatják vele a mondandóját. Al-Valíd szerint ez történhetett, csak valami rosszul alakult. Hasogdzsi fiai szerény emberként írták le apjukat a CNN-interjúban, hangsúlyozták, hogy sosem volt disszidens, szerette országát és hitt a monarchiában, illetve az átalakulásban, amely – a trónörökös vezetésével – megkezdődött a közel-keleti országban. Abdullah reményének adott hangot, hogy édesapja nem halt kínkeserves halált. A gyilkosság körülményeit vizsgáló isztambuli főügyészség azonban azt állapította meg, hogy Hasogdzsit előre kitervelt módon azonnal megfojtották, mihelyt belépett a külképviselet épületébe. Hozzátették: a szaúdi újságíró holttestét – szintén az előre kitervelt módon – a gyilkosságot követően feldarabolták, majd megsemmisítették.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: Al Arab TV

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.