Pesti Srácok

Friedrich Merz a támogatásáról biztosította Angela Merkelt

Friedrich Merz a támogatásáról biztosította Angela Merkelt

Kancellári munkájának támogatásáról biztosította Angela Merkelt a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) egyik esélyes elnökjelöltje, Friedrich Merz, akit a német kormányfő régi ellenfelei között tartanak számon - jelentette pénteken a Der Spiegel.

A német hírmagazin a hírportálján CDU-s körökből származó értesülésekre hivatkozva azt írta, hogy Friedrich Merz a hét elején telefonon egyeztetett Angela Merkellel, és a kezdeményezésére folytatott beszélgetésen jelezte, hogy pártelnökként jó együttműködésre törekedne vele. Ezt hangsúlyozta csütörtökön egy CDU-s parlamenti (Bundestag-) képviselőknek tartott zárt fórumon is, kiemelve: a német politikai rendszer stabilitása iránti felelősség is azt diktálja, hogy pártelnökként ne a kancellár ellen dolgozzék - írta a Der Spiegel. A Die Welt című lap szerint a fórumra új, a Bundestagba a tavalyi választáson bekerült képviselőket hívtak meg, akik nem ismerték személyesen a politikába csaknem tíz év után visszatérő Friedrich Merzet. A CDU konzervatív szárnyához sorolt elnökjelölt elmondta, hogy nem készül "konzervatív forradalom" elindítására, de vissza akarja szerezni a CDU hagyományos helyéről, a politikai spektrum közepéről eltávolodott csalódott szavazókat. A nagy érdeklődést kiváltó fórumon azt is elmondta, hogy két éven belül Európa legmodernebb pártjává kívánja fejleszteni a CDU-t.

A Die Welt beszámolója alapján a frakcióban ugyan jelentős a támogatottsága Freidrich Merznek, de pénteken megjelent közvélemény-kutatási adatok szerint a lakosság egészét tekintve nem ő a favorit. A ZDF országos köztelevízió Politbarometer nevű kutatása kimutatta, hogy a lakosság legnagyobb csoportja, 31 százaléka szerint az Angela Merkelhez legközelebb álló jelölt, Annegret Kramp-Karrenbauer főtitkár lenne a leginkább alkalmas a CDU vezetésére. A párt szavazóinak körében 35 százalékos a támogatottsága. Friedrich Merz a lakosság egészét tekintve 25 százalékkal, a CDU bázisát tekintve 33 százalékkal a második helyen áll. A harmadik Jens Spahn egészségügyi miniszter, jelentősen lemaradva, a lakosságban 6 százalékos, a CDU-szavazókat külön vizsgálva 7 százalékos támogatottsággal. Angela Merkel október végén jelentette be, hogy nem pályázza meg ismét a CDU elnöki tisztségét, 18 év után befejezi pártvezetői munkáját és legkésőbb a ciklus végén, 2021 őszén visszavonul a politikai életből.

A párt új elnökét a december 7-én kezdődő tisztújító kongresszuson választja meg az 1001 kongresszusi küldött. Az elnökjelöltek nyolc regionális konferencián mutatják be programjukat, az első ilyen rendezvényt november 15-én tartják Lübeckben. Friedrich Merz 2000-től 2002-ig a CDU és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) közös Bundestag-frakciójának vezetője volt. A tisztséget Angela Merkel vette át tőle. Ezután fokozatosan kivonult az országos politikából, és 2009 óta szüneteltette hivatásos politikusi pályafutását.

PestiSracok facebook image

MTI; Vezető kép: Handelsblatt Global

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.