Pesti Srácok

Hamarosan bevezeti a halálbüntetést Izrael a terroristákkal szemben

Hamarosan bevezeti a halálbüntetést Izrael a terroristákkal szemben

Avigdor Liberman védelmi miniszter kezdeményezésére a jövő héten az izraeli parlament, a kneszet megkezdi azt a folyamatot, amellyel törvénybe iktatják, hogy a terroristákat halálbüntetéssel is lehet sújtani – jelentette az állami tévécsatorna a honlapján kedden.

Liberman bejelentése azt jelenti, hogy napokon belül a képviselőtestület elé kerül a országban sokat vitatott törvényjavaslat, amiben vélhetően szerepet játszott az, hogy hétfőn Benjámin Netanjahu miniszterelnök elhatározta, hogy támogatni fogja az indítványt. Több, mint három év lankadatlan harc után jövő szerdán végre a kneszet törvénykezési, jogi és alkotmányügyi bizottsága elé kerül a terroristák elleni halálbüntetésről szóló jogszabály, hogy azután első olvasatban megszavazza a törvényhozás plénuma – írta Liberman kedden Twitter- és Facebook-bejegyzésében. Nem alkuszunk meg, és nem állunk meg, amíg csak végre nem hajtjuk a feladatot – tette hozzá a védelmi miniszter.

Avigdor Liberman pártja, a Jiszrael Béténu választási programjának már az előző választáson az egyik legfőbb pontja volt a terroristák elleni halálbüntetés törvénybe iktatása, és jövőre ismét parlamenti választásokat tartanak az országban. Januárban, egy viharos ülésen – 52:48 arányban – a kneszet úgynevezett előzetes voksolással már megszavazta, hogy a gyilkos terroristák ellen halálbüntetés is kiszabható legyen. Az akkori vitában az egyik arab képviselő megkérdezte Benjámin Netanjahut, hogy vajon halálbüntetés kiszabását kérné-e azok ellen a szélsőséges zsidó merénylők ellen is, akik néhány éve Duma faluban megölték egy palesztin család három tagját. A kormányfő azt felelte, hogy elvileg igen. Azóta azonban nem folyt tovább a törvénykezés ebben az ügyben. Az Izrael által 1967-ben elfoglalt területeken a palesztinok ügyeiben ítélkező katonai törvényszék egyik bírája februárban halálbüntetésről döntött a zsidó Solomon család három tagját meggyilkoló palesztin terrorista ellen, de véleményével kisebbségben maradt a vele közösen döntő bírók között, és végül négyszeres életfogytiglant mértek a Halamis telepesfaluban gyilkoló merénylőre. A Ciszjordániában elkövetett terrorakciók ügyében ítélkező katonai bíróságok elvileg már jelenleg is kiszabhatnak halálbüntetést.

Forrás: MTI; Fotó: PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.