Pesti Srácok

Hirtelen fontos lett a migrációs krízis az LMP-nek – Természetesen ők jobban kezelnék, mint a kormány

Hirtelen fontos lett a migrációs krízis az LMP-nek – Természetesen ők jobban kezelnék, mint a kormány

Hétpárti egyeztetést kezdeményez az LMP egy széleskörű politikai konszenzus kialakítása érdekében a migrációs krízissel kapcsolatban - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján a párt két társelnöke.

Keresztes László Lóránt közölte: pártjuk a valós okok feltárásában és az arra adott reagálásokban látja a megoldást, szemben a kormányzat "ad hoc" és "tüneti kezelés jellegű" intézkedéseivel. Hozzátette: az egyeztetésen választ várnak a kormánytól a többi közt arra, milyen nemzetközi kampány zajlik az országgal szemben az ügyben. A politikus úgy ítélte meg: mindez csak "kétségbeesett vagdalkozás" a nemzetközi politikában már elszigetelődött, így cselekvőképtelen kormányzat részéről.

Az egyeztetés legfontosabb elemének egy olyan javaslat elfogadását ítélte, amely megmutatná, hogy a mindannyiunk életére hatással lévő folyamatokról széleskörű konszenzus alakítható ki. Demeter Márta ezen dokumentum fontos részének nevezte pártja országgyűlési határozati javaslatát, amelyet azonban a kormányoldal már elutasított. Ennek része az unió külső határainak megerősítése, és egy olyan uniós költségvetés mielőbbi elfogadása, amely jelentős védelmi forrásokat tartalmaz.

Hozzátette: az uniónak sokkal inkább törekednie kellene a migráció valós okainak feltárására és aktívabb beavatkozásra a kibocsátó országokban. Szólt a többi közt a hazai rendvédelmi állomány megfelelő munkakörülményeinek javításáról is. Feltette a kérdést: az Országgyűlés előtt lévő, a migrációval kapcsolatos módosításban szereplő honvédelmi veszélyhelyzet fogalma mennyiben különbözik a már jelenleg is létező tömeges bevándorlás okozta válsághelyzettől? A javaslat vállalhatatlan elemének nevezte, hogy az szerinte "vissza akarja csempészni" a magyar jogrendbe a letelepedési kötvények konstrukcióját.

PestiSracok facebook image

Bírálta azt is, hogy a kormány annyira védi a határt, hogy azon gond nélkül átjön a volt macedón miniszterelnök. Demeter Márta kérdést kapott azzal kapcsolatban, hogy az ügyészség nyomozást rendelt el ellene hivatali visszaélés gyanújával. Azt felelte: ha egy képviselő ellen azért indul eljárás, mert végzi a munkáját és ellenőrzi a kormány tevékenységét, akkor áll elébe.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.