Pesti Srácok

Kurz megerősítette, elutasítják az ENSZ migránsbetelepítő csomagját

Kurz megerősítette, elutasítják az ENSZ migránsbetelepítő csomagját

Sebastian Kurz osztrák kancellár és Heinz-Christian Strache alkancellár szerdán a Nemzeti Tanácsban, az osztrák törvényhozás alsóházában kiállt a koalíciós, az ENSZ globális migrációs csomagját elutasító korábbi kormánydöntés mellett.

Kurz - aki a kormánykoalíció nagyobbik pártja, az Osztrák Néppárt (ÖVP) vezetője - a parlamenti ellenzék bírálatát "nem teljesen tisztességesnek" nevezte. Szavai szerint nem intenek búcsút a multilateralizmusnak azzal, ha egy szuverén állam egy multilaterális döntésnél a támogatás, az elutasítás, vagy tartózkodás mellett dönt. A bírálóit az osztrák kancellár azzal vádolta, hogy riadalmat keltenek. Elismerte, a migrációs csomag nem kötelező erejű, de úgy vélekedett, jogos arra az álláspontra helyezkedni, hogy csak olyan kötelezettséget vállaljon az ember, amit komolyan is gondol. A kancellár kifejtette, hogy a kormány azért tartja aggályosnak a paktumot, mert az nézete szerint elmossa a védelmet kereső menekültek és gazdasági bevándorlók közti különbséget. Emellett - mint fogalmazott - már többször is tapasztalta a migrációs kérdésnél, hogy kezdetben kisebbségben van véleményével, míg a végén azonban igazat adnak neki - tette hozzá Kurz.

- hangsúlyozta Strache, a kisebbik koalíciós párt, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke. Ezzel az "öntudatos döntéssel" a választók megbízatását teljesítik - húzta alá az alkancellár. A döntő kérdés számára, hogy a migráció nem emberi jog, s nem is válhat azzá. Az ellenzékhez intézve szavait azt mondta,

PestiSracok facebook image

Az osztrák kormány parlamenti ellenzéke, a Most listája (Liste Jetzt, korábbi nevén Pilz listája, Liste Pilz), az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) és a liberális NEOS (Új Ausztria és Liberális Fórum) is heves bírálatokkal illette a döntést. A NEOS azt vetette Sebastian Kurz szemére, hogy lerombolja Ausztria hírnevét a nemzetközi diplomáciában.

- jelentette ki Beate Meinl-Reisinger, a NEOS elnöke. Hozzáfűzte: a kormány döntésének indoklása kusza és meggondolatlan. Andreas Schieder, az SPÖ külpolitikai szóvivője szerint Ausztria teljességgel szembefordul eddigi közvetítő szerepével és külpolitikájával. Kijelentette, Kurz meghajolt koalíciós partnere, a tőle jobbra álló Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) kívánságai előtt.

- fűzte hozzá.

Az osztrák kormány október végén jelentette be, hogy kilép az ENSZ globális migrációs csomagja elfogadásának folyamatából. Az ENSZ 193 országa 2016 őszén egyezett meg a nem kötelező érvényű migrációs csomag elfogadásáról, melynek célja a bevándorlás biztonságossá és legálissá tétele. A dokumentumot decemberben írják alá Marokkóban.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.