Pesti Srácok

Markus Söder bajor miniszterelnök megpályázza a CSU elnöki tisztségét

null

Markus Söder bajor tartományi miniszterelnök vasárnap a várakozásoknak megfelelően bejelentette, hogy megpályázza a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöki tisztségét.

A január 19-én tartandó rendkívüli kongresszuson várhatóan egyedüli jelöltként induló politikus a Bayerischer Rundfunk (BR) tartományi közszolgálati médiatársaság hírportálján ismertetett nyilatkozatában elmondta, hogy hosszú mérlegelés után és számos CSU-tag kérésének eleget téve készen áll a párt szolgálatába állni, ezért megpályázza az elnöki tisztséget. Jelezte, hogy a CSU távozó vezetőjével, Horst Seehoferrel folytatott hatalmi harc végeztével a megbékélésre és a párt egységének megteremtésére törekedne. Mint mondta, a CSU megújításán "a bázissal és a tisztségviselőkkel együtt, csapatban" kíván dolgozni, mert "csak együtt" lehet megbirkózni a párt előtt álló "nagy kihívásokkal".

A BR kiemelte: Markus Söder megválasztása valószínűleg formalitás lesz, mert miután a CSU-alelnök Manfred Weber bejelentette, hogy az Európai Bizottság elnöki tisztségének megszerzésére összepontosít, és Alexander Dobrindt, a CSU-s szövetségi parlamenti (Bundestag-) képviselők vezetője is kizárta, hogy megpályázza az elnöki tisztséget, nincs politikus a színtéren, aki a győzelem esélyével indulhatna Markus Söderrel szemben. Horst Seehofer pénteken közölte, hogy január 19-re rendkívüli kongresszust hív össze, amelyen megválasztják a párt új elnökét. Azt már a hét elején bejelentette, hogy rövidesen befejezi 2008-ban kezdett pártelnöki munkáját, de a szövetségi belügyminiszteri tisztségét megtartja.

A csak Bajorországban működő CSU az októberi helyi választáson több, mint 50 éve a leggyengébb eredményt érte el, és elveszítette abszolút többségét a német tartomány törvényhozásában (Landtag). Azóta egyre többen sürgették Horst Seehofer távozását a párt éléről. A nyomás tovább erősödött, miután a testvérpárt Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezetője, Angela Merkel kancellár október végén bejelentette, hogy nem pályázza meg többé a CDU elnöki tisztségét.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Vezető kép: Handelsblatt

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.