Pesti Srácok

Nyomozást rendelt el az ügyészség Demeter Márta ügyében

Nyomozást rendelt el az ügyészség Demeter Márta ügyében

A gyanú szerint Demeter Márta 30 évre titkosított, nem nyilvános, érzékeny katonai adatokat tett közzé, amely felveti a hivatali visszaélés gyanúját. A Jobbik után az LMP is kellemetlen helyzetbe kerülhet.

„Demeter Márta ügyében az ügyészség elrendelte a nyomozást. A gyanú szerint ugyanis Demeter Márta 30 évre titkosított, nem nyilvános, érzékeny katonai adatokat tett közzé, amely felveti a hivatali visszaélés gyanúját” – írja a 888.hu. A lap úgy tudja, hogy az LMP társelnökét egy magánszemély és a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjának több tagja jelentette fel, miután érzékeny katonai adatokat hozott nyilvánosságra.

Ismeretes, nemrég Demeter Márta megvádolta azzal Orbán Viktort a magyar parlamentben, hogy lányát a honvédség repülőgépével reptette, és még aznap kiderült, hogy az LMP társelnöke összekeverte a miniszterelnök lányát a nyár folyamán Cipruson szolgálatot teljesítő Orbán L. százados Flóra nevű lányával. Mivel Demeter egy ciprusi ENSZ-misszióról adott ki adatokat, ez minden valószínűség szerint bizalmas és érzékeny információk kiszivárogtatásának (rosszabb esetben meghamisításának) feleltethető meg, aminek könnyen polgári jogi és büntetőjogi vonulata lehet.

Demeter azonban nem tanult a hibájából, és gyakorlatilag egy az egyben megismételte korábbi produkcióját. Egy kiképzési repülésen részt vevő gépről azt állította az Országgyűlésben, hogy azon indokolatlanul és jogtalanul szállították Maróth Gáspárt, akiről kiderült, hogy a Magyar Honvédség nemzeti fegyverzeti igazgatója. „Nem én vagyok a nemzetbiztonsági kockázat!” – vágott vissza Demeter még az első baklövése után az Országgyűlésben, aki a mai napig nem gyakorolt önkritikát, nem kért bocsánatot az ügyben.

Forrás: origo.hu; Vezető kép: MTI/Szigetváry Zsolt
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.