Pesti Srácok

Terrorizmus miatt letartóztatták a BBC egyik ruandai munkatársát

Terrorizmus miatt letartóztatták a BBC egyik ruandai munkatársát

Robbanószerkezetek birtoklása és terrorcselekmény előkészítésében való részvétel miatt letartóztatták a BBC brit műsorszolgáltató egyik ruandai munkatársát - jelentette be pénteken a Ruandai Nyomozóiroda.

A 39 éves Phocas Ndayizerát egy héttel korábban látták utoljára hozzátartozói. A férfi akár 20 év börtönbüntetést is kaphat, ha bűnösnek találják. A nyomozóiroda szóvivője, Modeste Mbabazi csütörtökön elmondta, hogy tetten érték a rádiós újságírót, aki éppen robbanószerkezeteket vett át, amikor a hatóságok elfogták. Mbabazi hozzátette: vizsgálat indult a férfi ellen, és megpróbálják kideríteni, hogy milyen terrorcsoportokkal állhatott kapcsolatban. A Ruandai Nyomozóirodát az év elején hozták létre, hogy átvegye a rendőrségtől a bűncselekmények felderítésének folyamatát. Ndayizera csütörtökön a médiának azt mondta: nem tudja, miért fogták el, és mivel vádolják.

A ruandai újságírók szervezete közleményében azt írta: reméli, hogy a férfi tisztességes, igazságos és gyors eljárásban részesül, de nem tud beavatkozni az ügybe, mert az nem áll kapcsolatban Ndayizera újságírói tevékenységével. A BBC rádió ruandai nyelvű adását 2014-ben felfüggesztették. Ennek oka az volt, hogy a műsorszolgáltató egy olyan dokumentumfilmet sugárzott az Egyesült Királyságban, amelyben megvádolták Paul Kagame ruandai államfőt: köze volt Juvénal Habyarimana akkori elnök repülőgépének 1994-es lelövéséhez. A merényletet követően kezdődött meg a népirtás, amelyben az ENSZ szerint mintegy 800 ezren vesztették életüket. Kagame 1994 óta irányítja a közép-afrikai országot, 2017 augusztusában harmadszorra is elnökké választották. Az államfőt rendszeresen vádolják a szólásszabadság elfojtásával és az ellenzék elnyomásával.

Forrás: MTI; Vezető kép: IGIHE

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.