Pesti Srácok

Újabb űrszondájával vesztette el a kapcsolatot a NASA

null

"Halottnak" nyilvánította a Dawn űrszondát az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) azután, hogy a héten teljesen megszakadt a kapcsolat vele, és a kutatók már nem tudtak kommunikálni a Vesta aszteroidát, majd a Ceres törpebolygót kutató űreszközzel.

A NASA kutatói a hét elején vettek búcsút a kilencéves Kepler űrteleszkóptól, amelynek szintén elfogyott az üzemanyaga. A 2007 szeptemberében a floridai Cape Canaveralból útnak indított Dawn szonda misszióját eredetileg kilenc évre tervezték. A Dawn 2015-ben a világon elsőként érte el egy törpebolygó röppályáját, azóta keringett a Ceres körül. Korábban a szonda összesen 470 millió dolláros missziója keretében már meglátogatta a Vesta aszteroidát. Ezzel a teljesítményével ez az eddigi egyetlen szonda, amely két Földön kívüli objektum körül is keringett. A Dawnt három ionhajtómű működtette, a kutatók már hetek óta tudatában voltak annak, hogy hamarosan kifogy egyik kulcsfontosságú üzemanyagából, az iozinból, és akkor már nem fognak tudni kommunikálni vele, ám még évtizedeken át a Ceres törpebolygó körüli jelenlegi pályáján marad. Marc Rayman, a Dawn-program igazgatója csütörtökön közölte, bár elbúcsúztak a Dawntól, nem szomorúak. "Nagyon örülök annak, hogy az űrszonda olyan fantasztikusan és termékenyen működött. Minden szempontból látványos siker volt a program" - emelte ki közleményében.

A Dawn űrszonda a NASA Discovery-programjának kilencedik űrszondája volt. 2007. szeptember 27-én indult a Földről, hogy közelről vizsgálja a Vesta kisbolygót és a Ceres törpebolygót. 2011 júliusában állt pályára a Vesta körül, és csaknem ötmilliárd kilométer megtétele és hét és fél évnyi utazás után 2015 márciusában érkezett a Cereshez. Akkor azt tervezték, hogy mintegy 16 hónapon át vizsgálja azt, ám a missziót többször meghosszabbították. 2015 októberében a Dawn felvételei segítségével a kutatók a törpebolygó legrészletesebb térképét készíthették el. A Ceres csaknem ezer kilométeres átmérőjével a Mars és a Jupiter közötti kisbolygóöv legnagyobb égiteste. 1801-ben fedezték fel, és a földművelés római istennőjéről nevezték el.

Forrás: MTI; Vezető kép: űrvilág.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.