Pesti Srácok

ÁSZ: A Momentum és a Párbeszéd nem volt közreműködő, felfüggeszthetik a támogatásaikat

ÁSZ: A Momentum és a Párbeszéd nem volt közreműködő, felfüggeszthetik a támogatásaikat

A Momentum Mozgalom és a Párbeszéd Magyarországért Párt nem teljesítette a számvevőszéki törvényben előírt közreműködési kötelezettségét a kampánypénzek ellenőrzésével kapcsolatban - közölte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) pénteken. Hozzátették, a pártok nem reagáltak az ÁSZ megkeresésére, ezért a számvevőszék a költségvetési támogatásuk felfüggesztését kezdeményezte.

Az intézkedés mindkét párt esetében hatályban van - olvasható a számvevőszék közleményében, amelyet azt követően írt, hogy egy internetes lap beszámolt a vizsgálatról. Közlésük szerint október 4-én kezdeményezték a két politikai szervezet támogatásának felfüggesztését. A számvevőszék a pártok együttműködési kötelezettségéről a többi között azt írta, a székhelyükre címzett iratokat fogadniuk kell, és nem mentesíti a pártokat a jogszabály betartása alól, hogy székhelyük megváltozik, folyamatosan biztosítaniuk kell az iratok átvételét - szerepel a kommünikében. Utalnak az Index cikkére, amely szerint a Momentum október 7-én új székhelyre költözött, rámutatnak ugyanakkor arra, hogy a párt már ezt megelőzően sem vette át az ÁSZ ellenőrzésével kapcsolatos hivatalos értesítéseket.

- tették hozzá.

PestiSracok facebook image

A számvevőszék tájékoztatása szerint az idei országgyűlési választás kampánypénzeinek ellenőrzése folyamatban van, köztük a két említett párt költéseinek ellenőrzése is. Az ÁSZ értékeli a két párt észrevételeit, és ez alapján a megállapításait jelentésekbe foglalja, amelyeket az ellenőrzések lezárását követően hoz nyilvánosságra. Az ÁSZ leszögezi, az ellenőrzött szervezetek részére megküldött jelentéstervezetek, valamint az abban lévő számvevőszéki megállapítások nem nyilvánosak, azokat kizárólag az ÁSZ jogosult nyilvánosságra hozni. Aki mégis nyilvánosságra hozza azokat, jogosulatlan adatkezelést valósít meg, ezért az ÁSZ a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordul.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.