Pesti Srácok

Ausztria az ENSZ migrációs csomagját ugyan nem támogatja, de a világszervezet menekültügyi megállapodását igen

Ausztria az ENSZ migrációs csomagját ugyan nem támogatja, de a világszervezet menekültügyi megállapodását igen

Ausztria támogatja az ENSZ menekültügyi megállapodását, szemben a világszervezet globális migrációs csomagjával - közölte Sebastian Kurz osztrák néppárti kancellár és Heinz-Christian Strache szabadságpárti alkancellár a szerdai kabinetülést követően.

A két politikus szerint az osztrák kormány egy ennek megfelelő nyilatkozatot fogadott el, amelyhez magyarázatokat is fűzött. A bécsi vezetés ezzel akarja biztosítani, hogy a dokumentumból ne hárulhassanak jogi kötelezettségek Ausztria számára. Ausztria október végén jelentette be, hogy kilép az ENSZ globális migrációs csomagja elfogadásának folyamatából, mert a bécsi kormány álláspontja szerint a tervezet elmossa a törvényes és az illegális bevándorlás közötti különbséget. Támogatásáról biztosította a bécsi vezetés ezzel szemben a világszervezetnél párhuzamosan készülő globális menekültügyi megállapodást. Kurz ez utóbbival összefüggésben azt mondta: "Tüzetesen megvizsgáltuk, s szövetségi kormányként el fogjuk fogadni". Hangsúlyozta: biztosítva látják azt, hogy a megállapodás rendelkezései nem lépnek túl a menekültek helyzetére vonatkozó genfi menekültügyi konvención. Mint mondta, tartalmilag is nagy részben támogatják a globális menekültügyi paktumot, amelyet várhatóan december közepén szentesít az ENSZ közgyűlés egy határozattal. Az osztrák kancellár emellett kiemelte azt is, hogy "egy határozatnak nincsen jogilag kötelező karaktere", s így nem válhat a nemzetközi szokásjog részévé.

Strache szintén védelmébe vette azt, hogy az osztrák kormány támogatja a menekültügyi paktumot, ugyanakkor pedig elutasítja a migrációs csomagot. Mint mondta, utóbbi számtalan kötelezettséget tartalmaz, s emiatt tartani lehet attól, hogy ezek a rendelkezések idővel a nemzetközi szokásjog részévé válhatnak. "Ehhez képest teljesen más a helyzet az ENSZ menekültügyi határozatával" - húzta alá Strache. Ezt azzal indokolta, hogy annak szövege világosan különbséget tesz a migránsok és a menekültek között. Hozzátette: a megállapodásból pedig "semmi szín alatt nem hárulhatnak kötelezettségek" az egyes országokra. Az osztrák kabinetülésről kiadott közlemény szerint Bécs nagyrészt elfogadhatónak tartja a menekültügyi megállapodás rendelkezéseit. A dokumentum főleg a menekülthullámok kiváltó okai elleni küzdelemre összpontosít, emellett célja a befogadó államokra nehezedő nyomás enyhítése, valamint az, hogy megteremtsék a származási országokban a menekültek biztonságos és méltó visszatérésének a lehetőségét.

Az ENSZ Közgyűlése 2016. szeptember 19-én döntött a migrációs paktum és a menekültügyi megállapodás előkészítéséről, így elkülönítve a két témakört. Egyik megállapodás-tervezet sem bír kötelező erővel. A globális menekültügyi megállapodást, amely a migrációs csomaggal ellentétben kevéssé vitatott, várhatóan december közepén szentesíti az ENSZ közgyűlés. A menekültügyi paktumot az ENSZ Közgyűlésének szociális, humanitárius és kulturális ügyekben illetékes bizottsága is jóváhagyta november 13-án; egyedül az Egyesült Államok, amely a migrációs paktumot is elutasítja, szavazott akkor nemmel. Az ENSZ Magyarország által is elutasított migrációs csomagjának szövegéről a világszervezet tagországai idén júliusban egyeztek meg. Deklarált célja a bevándorlás biztonságossá és legálissá tétele. Olyan kérdésekkel foglalkozik, mint a bevándorlók védelme, integrálásuk a fogadó országukba, illetve a saját országukba való visszajuttatásuk.

PestiSracok facebook image

Az egyezményt - hivatalos nevén Globális megállapodás a biztonságos, rendezett és szabályos migrációról - a tervek szerint decemberben fogadják el az ENSZ marokkói csúcstalálkozóján. Az elfogadás folyamatából időközben kilépett az Egyesült Államok, Izrael, Ausztrália, Bulgária, Csehország, Szlovákia, Magyarország és Lengyelország is.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.