Pesti Srácok

Az ügyészség szerint négymillió forint kenőpénzt kértek Ódor Ferencék egy hivatali ügyintézésért

Az ügyészség szerint négymillió forint kenőpénzt kértek Ódor Ferencék egy hivatali ügyintézésért

Négymillió forintot kért az encsi járási hivatal vezetője és társa egy embertől hivatali ügyintézésért cserébe, előbbit, Ódor Ferencet, a Fidesz volt országgyűlési képviselőjét és a helyi földhivatal vezetőjét kedden, a kenőpénz átvételekor vették őrizetbe a Központi Nyomozó Főügyészség munkatársai. A vádhatóság kezdeményezte az érintettek előzetes letartóztatását – közölte a PestiSrácok.hu-val Keresztes Imre, a KNYF vezetője.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indult ügyben kedden a KNYF – a Készenléti Rendőrség és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársainak bevonásával – tetten érte a négymillió forint vesztegetési pénzt átvevő egyik gyanúsítottat, majd az elkövetők lakóhelyén és munkahelyén házkutatást végzett – részletezte beszámolójában Keresztes Imre főügyész. A földhivatal vezetőjét egy közeli étteremben vették őrizetbe. A gyanúsítottak nem éltek panasszal a gyanúsítás ellen. Egyikük tagadta a bűncselekmény elkövetését, míg társa részbeni, ténybeli beismerő vallomást tett. Az ügyészség a két őrizetben lévő, öttől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő korrupciós bűncselekménnyel meggyanúsított elkövető letartóztatását indítványozta. A személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés elrendeléséről a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája pénteken dönt.

Ódor Ferenc 1998-tól négy cikluson át volt a Fidesz országgyűlési képviselője, a hatvannégy éves férfi dolgozott Borsodban a megyei közgyűlés elnökeként is. A történtek miatt Tuzson Bence, a közszolgálati tevékenységekért felelős államtitkár utasította a megyei kormányhivatal vezetőjét, hogy függessze fel tisztségéből Ódor Ferencet, az intézkedés már megtörtént. Portálunk értesülése szerint ugyancsak menesztették az érintett volt földhivatali vezetőt is.

Fotó: fidesz.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az elveszett király és az elveszett katedrális – Honi felderítés (Videó)

Ps TV 2023 október 23.
Hogy kerül egy XX. századi játékvasaló a 753 évvel ezelőtt elhunyt IV. Béla királyunk családi kriptájába? Egyáltalán hol van Béla király kriptája? Hova lett az általa építtetett esztergomi katedrális? Az első kérdés és a válasza mindenkinek meglepetés lesz, míg az utóbbi két kérdés régóta foglalkoztatja a régészeket és szakmabelieket, ám sok-sok évnyi költséges keresgélés után sem bukkantak a nyomukra, mert ahol keresték a templomot és második honalapító uralkodónkat, ott nem találták. Műsorunk viszont mindegyik kérdésre választ ad egy bölcsészekből álló csoport jóvoltából, akik történeti feljegyzések, korabeli képi ábrázolások és geometriai számítások segítségével beazonosították az egykori Segítő Szűz katedrális, Nagyboldogasszony kápolna és kapucinus kolostor épületegyüttesének pontos helyét. Feltevésüket geofizikai mérésekkel is alá tudják támasztani, hiszen a műszerek több méter mélységben kimutatták a föld alatt a falak maradványait, pontosan ott és úgy, ahogy arra számítottak. A csoport két tagja, Gombkötő Csaba és H. Tóth Tibor mesélték el az Árpád-korban épült monumentális templomok eredetét, pusztulását, feledésbe merülését és a felfedezésük történetét.

Gulyás Márton eljátszotta a bizalmamat, cserébe kaptam egy csomó követőt! – Skrabski Fruzsina a Morálban

Ps TV 2025 június 11.
Egy hiteltelenítési kísérletről és a közszereplők viszontagságairól beszélgetünk a Morál Hal Melindával adásában Skrabski Fruzsina dokumentumfilmessel. Kitérünk dokumentumfilmjeinek nemzetközi elismerésére és arra is, hogy lelkileg megterhelő a tragikus sorsok bemutatása. Valamint felmenőink hagyatékának ápolására, ami küldetés és a hit kérdés egyben.​