Pesti Srácok

Csontsovány, beteg kutyákat mentett a rendőrség egy gyulai tanyáról

null

Az önkormányzat és a rendőrség állatvédő szervezetek segítségével helyezett biztonságba a tartási körülmények miatt veszélybe került kutyákat – írja a police.hu. Az ebek tulajdonosát állatkínzással gyanúsítja a rendőrség.

Állatkínzással gyanúsít a rendőrség egy békéscsabai férfit – tudatja a police.hu. A portál közleménye szerint a 22 éves férfi Gyulán, egy tanyán tartott kutyákat. Egy adásvétellel kapcsolatos jogvita kapcsán ő és egy tőle kutyát vásárló férfi is bejelentést tett a rendőrségen. A rendőrök elmentek a tanyára, hogy tisztázzák a jogvita körülményeit, és azt tapasztalták, hogy az állatok tartási körülményei nem megfelelőek. A Gyulai Rendőrkapitányság értesítette a helyi önkormányzatot és büntetőeljárást indított.

Az eljárás során kirendelt igazságügyi szakértő megállapította, hogy az állatokat a férfi nem táplálta, nem gondozza rendesen. A szakértői vélemény megérkezését követően, 2018. december 18-án az önkormányzat munkatársai és a rendőrök intézkedtek, az orvosi ellátást igénylő, illetve a tartási körülmények miatt veszélybe került kutyákat állatvédő szervezetek segítségével biztonságba helyezték. A 22 éves férfit a Gyulai Rendőrkapitányságon 2018. december 20-án gyanúsítottként hallgatták ki.

Forrás/fotó: police.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.