Pesti Srácok

Menczer Tamás: nem támogatjuk kontinensek népességének kicserélését

null

A magyar kormánynak az az álláspontja, hogy a migráció veszélyes, és meg kell állítani - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán az ENSZ migrációs csomagjával összefüggésben.

Menczer Tamás elmondta, van egy másik álláspont Brüsszelben és az ENSZ-ben, amely arról szól, hogy a migrációt meg kell szervezni; az ENSZ-ben elfogadott migrációs csomag címe is azt mutatja, hogy a "biztonságos, szervezett és rendszeres" migrációt akarják segíteni.

- fogalmazott.

PestiSracok facebook image

Hozzátette, a csomag célja, hogy az illegális migrációt legalizálja, és bizonyos szempontból ez olyan, mintha a "betörők oldalára állnának" azokkal szemben, akiknek az otthonába betörtek.

- közölte.

- hangsúlyozta az államtitkár.

Az elmúlt napok eseményeivel kapcsolatban Menczer Tamás a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kiemelte: a magyar emberek rendkívül bölcs döntést hoztak, amikor nem az ellenzéket bízták meg az ország vezetésével, hiszen ők a Parlamentben szirénával, síppal, ordibálva cirkuszolnak, úgy viselkednek, mint egy "túlmozgásos, mentális zavarokkal küzdő, durcás kisgyerekekből álló óvodáscsoport." Annál azonban, hogy durcásak a választási vereség miatt nagyobb baj, hogy az utcán agresszívek, és megtámadják a rendőröket.

- tette fel a kérdést az államtitkár.

Menczer Tamás szerint az ellenzék mögött ott van a "legnagyobb mesélő, akihez képest Andersen a fasorban nincs", Gyurcsány Ferenc, aki nem hagyja, hogy a tények összezavarják, nem érdekli, hogy az ő regnálása alatt 12,5 százalék volt a munkanélküliség, most pedig gyakorlatilag nincs, nem érdekli, hogy az ő idejében a rendőrök embereket nyomorítottak meg, szemeket lőttek ki, most viszont ez nincs így.

- mondta az államtitkár.

Forrás: MTI; Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.