Pesti Srácok

Oroszország lépett elő a világ második legnagyobb fegyvergyártójává

Oroszország lépett elő a világ második legnagyobb fegyvergyártójává

Oroszország lépett elő a világ második legnagyobb fegyvergyártójává az Egyesült Államok után - állapította meg hétfőn közzétett éves jelentésében a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI). Összességében azonban továbbra is az Egyesült Államok uralja a rangsort 42 céggel, amelyek a fegyvereladások 57 százalékát bonyolították le tavaly 226 milliárd dollár értékben.

A svéd parlament által 1966-ban alapított intézet szerint Oroszország megelőzte Nagy-Britanniát, amely 2002 óta tartotta magát a második helyen, de továbbra is vezeti a fegyvergyártó országok rangsorát Nyugat-Európában. A SIPRI beszámolója szerint a 100 legnagyobb fegyvergyártó cég összesen 398,2 milliárd dollár (mintegy 113 ezer milliárd forint) értékben adott el fegyvereket és védelmi szolgáltatásokat ügyfeleinek tavaly, ami 2,5 százalékos növekedést jelent 2016-hoz mérten. Ebből orosz fegyverkezési vállalatok 9,5 százalékkal, vagyis 37,7 milliárd dollárral részesedtek, ami 2016-hoz képest 8,5 százalékos növekedést jelent. A jelentés a belföldi és a külföldi fegyvereladásokat egyaránt tartalmazza, ugyanakkor nem foglalja magában - a megbízhatatlan statisztikákra tekintettel - a kínai vállalatokat. Siemon Wezeman, a SIPRI vezető kutatója szerint az orosz fegyvergyártók 2011 óta jelentős növekedési pályán vannak.

- mondta. A SIPRI jelentések történetében először került be az egyebek mellett korszerű légvédelmi eszközöket gyártó, moszkvai székhelyű Almaz-Antej vállalat a világ tíz vezető fegyvergyártó cégét felsoroló listára. Az Sz-400-as légvédelmi rendszereket is gyártó cég tavaly 8,6 milliárd dollár értékben adott el fegyvereket.

PestiSracok facebook image

Összességében azonban továbbra is az Egyesült Államok uralja a rangsort 42 céggel, amelyek a fegyvereladások 57 százalékát bonyolították le tavaly 226 milliárd dollár értékben. Köztük van a világ legnagyobb fegyvergyártó cége, a Lockheed Martin. A világviszonylatban harmadik helyre szorult Nagy-Britannia 35,7 milliárd dollár értékű fegyvereladással továbbra is vezet Nyugat-Európában, amely összesítve 95 milliárd dollár értékben adott el haditechnikát 2017-ben. Jelentős fejleményként értékeli a jelentés azt, hogy a török fegyvergyártó vállalatok 2016-hoz képest 24 százalékkal növelni tudták az eladásokat. A SIPRI másik kutatója, Pieter Wezeman szerint ez Törökország azon ambíciójára vezethető vissza, hogy fejlessze fegyveriparát, így téve eleget növekvő saját keresletének és csökkentse függőségét a külföldi beszállítóktól.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.