Pesti Srácok

Sikkasztás miatt tartóztattak le egy szegedi ügyvédet

Sikkasztás miatt tartóztattak le egy szegedi ügyvédet

Sikkasztás miatt indult eljárás egy szegedi ügyvéd ellen, mert a gyanú szerint saját céljaira használta fel az ügyfelei által rábízott pénzt.

Az ügyvéd csaknem 70 millió forintot vett ki a széfből, ezért az ügyészség indítványozta letartóztatását. Serfőző Katalin, a Csongrád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője közölte, a gyanú szerint az ügyvéd három ügyféltől vett át pénzt, az ügyvédi letétbe helyezett összegeket kizárólag ingatlan-adásvételre használhatta volna fel. Az ügyfelek azt is kikötötték, hogy az ügyvéd harmadik személynek csak írásbeli engedélyükkel fizethet a rábízott pénzből.

A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított az ügyfelek által átutalt 38 millió, 27 millió és 3,3 millió forintot nem a megállapodás szerint kezelte, hanem saját céljaira költötte. A férfi ellen jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntette és más bűncselekmények miatt indult eljárás. A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség a gyanúsított letartóztatását indítványozta szökés, elrejtőzés és bűnismétlés veszélye miatt, valamint az is feltételezhető, hogy szabadlábon hagyása esetén a férfi a bizonyítási eljárás veszélyeztetésére törekedhetne.

Forrás: MTI; Vezető kép: napi.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?