Pesti Srácok

Újabb iszlamistákat tartóztattak le a skandináv lányok marokkói meggyilkolásának ügyében

Újabb iszlamistákat tartóztattak le a skandináv lányok marokkói meggyilkolásának ügyében

Újabb kilenc embert tartóztattak le a marokkói hatóságok annak gyanújával, hogy közük lehet a két skandináv turista terrorista hátterű meggyilkolásához – közölte pénteken a marokkói rendőrség. A letartóztatásokat csütörtökön és pénteken hajtották végre az észak-afrikai ország több városában. A rendőrségi akciókban elektronikai eszközöket, sörétes puskát, vágófegyvereket, katonai egyenruhákat és feltételezhetően robbanószer előállításához használható anyagokat foglaltak le a hatóságok.

A pénteki bejelentés nyomán tizenhárom embert állítottak elő a huszonnégy éves dán Louisa Vesterager Jespersen és a huszonnyolc esztendős norvég Maren Ueland meggyilkolásának vizsgálatában. A marokkói hatóságok közlése szerint az első négy elfogott gyanúsított hűséget fogadott az Iszlám Állam dzsihadista szervezetnek, amiről felvételt tettek közzé a közösségi hálókon. A két fiatal nő holttestét hétfőn Marokkó középső részén, a túrázók körében népszerű Atlasz-hegységben találták meg. A jelek arra utalnak, hogy gyilkosaik elvágták a torkukat, értesülések szerint egyiküket le is fejezték. A skandináv nők haláláról két videofelvétel is készült, amely felkerültek a közösségi oldalakra. A norvég rendőrség pénteken közölte, hogy az előzetes elemzések alapján a videók nagy valószínűséggel hitelesek. A dán és a marokkói hatóságok egyelőre még vizsgálják a felvételek hitelességét.

Forrás: MTI; Fotó: Daily Star

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.