Pesti Srácok

Ismét országszerte tüntettek a sárgamellényesek Franciaországban

Ismét országszerte tüntettek a sárgamellényesek Franciaországban

Tizenegyedik alkalommal is az utcákra vonultak szombaton az általános társadalmi elégedetlenséget két hónapja megtestesítő franciaországi sárgamellényesek Párizsban és a nagyobb városokban, annak ellenére, hogy tíz nappal a nemzeti vita megkezdése után Emmanuel Macron államfő és a kormány népszerűségi mutatója növekedni kezdett, és a tüntetők között egyre nagyobbak az ellentétek.

A fővárosban kisebb incidensek is történtek, de délutánig országszerte többségében békések voltak a felvonulások. A francia belügyminisztérium adatai szerint délután 3 óráig országszerte 32 ezren, a fővárosban 2600-an tiltakoztak. Országosan az előző hetekhez hasonló a mozgósítás, de a fővárosban kevesebben tüntettek, a dél-franciaországi Bordeaux-ban, Marseille-ben és Toulouse-ban viszont 5-6 ezren voltak az utcákon és követelték Emmanuel Macron lemondását.

A sárgamellényesek számára a legnagyobb kihívás jelenleg az utcai megmozdulások életben tartása, miközben egyre élesebbé váltak a mozgalmon belüli ellentétek a radikálisabb és a mérsékeltebb csoportok között. Az Állampolgári kezdeményezés tömörülése (RIC) néven a májusi európai parlamenti (EP-) választásokon induló önálló sárgamellényes lista is ellenérzéseket szült az utcai tiltakozást támogatók körében. Mindezek következtében Párizsban négy különböző felvonulást hirdettek meg a sárgamellényesek, de ezúttal valamennyit bejelentették a rendőrségen és biztosították is. A legfőbb menet a forgalomtól elzárt Champs-Élysées sugárúton vonult a belváros irányába.

Délután 4 órára valamennyi sárgamellényes felvonulás a Bastille térre érkezett Párizsban, ahol szinte menetrendszerűen törtek ki az összecsapások a rendőrök és egyes tiltakozók között. A rendőrök könnygázzal és vízágyúval oszlatták az embereket és gumilövedékeket is bevetettek, miközben rendbontók felgyújtották az alkalmai barikádjaikat. A rendőrség szerint a fővárosban délután 42 előállítás történt. Vidékről a fővárostól északnyugatra található Évreux városából érkezetek hírek incidensekről, ahol mindegy nyolcszázan vonultak utcára, s megrongálták a jegybank helyi kirendeltségét, valamint a rendőrség irodáit és két gépjárművet is felgyújtottak.

PestiSracok facebook image

A tiltakozókat nem győzte meg a kormány által tíz nappal ezelőtt helyi szinteken megszervezett úgynevezett nemzeti vita, amelynek keretében mintegy 2 ezer helyen - elsősorban a polgármesteri hivatalokban - vitázhatnak az állampolgárok az életszínvonalról, az adópolitikától, a demokrácia minőségéről és a környezetvédelmi kérdésekről. Emmanuel Macron azt reméli, hogy ezzel a megoldással a társadalmi elégedetlenség erőszakmentesen kifejezésre juthat és megválaszolható. A radikálisabb utcai tüntetők és vezetőjük, Éric Drouet szerint viszont a vita az időnyerésre játszó kormány elterelő hadművelete. Csütörtökön az elnök meglepetésszerűen maga is megjelent egy ilyen vitán, és mintegy három órán keresztül válaszolt az embereknek, köztük több sárgamellényesnek a megélhetést érintő kérdéseire. Emmanuel Macron a múlt héten két régióban is részt vett a kormány által polgármesterekkel rendezett vitákon, és több, mint hat órán át válaszolt az ország kormányzását és a reformokat, valamint az elnöki viselkedést érintő kérdésekre, amelynek következtében emelkedni kezdett a tetszési mutatója, s jelenleg a felmérést végző intézetek szerint 28-30 százalékon áll.

Párizsban szombat este a sárgamellényesek a République (Köztársaság) térre hirdettek virrasztás Sárga éjszaka elnevezéssel, vasárnap pedig szintén állampolgári kezdeményezésre a sárgamellényesek követeléseit nem támogató úgynevezett Vörös kendősök vonulnak utcára. Céljuk, hogy kifejezzék "a csendes többség" véleményét, amely meg kívánja "védeni a demokráciát és az intézményeket" a sárgamellényesek tüntetésein november óta tapasztalható erőszakos cselekményekkel és a kifejeződő gyűlölettel szemben.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.