Pesti Srácok

Németországba menekülnek Erdogan bosszúja elől

null

Egyre több török állampolgár kér politikai menedékjogot Németországban a 2016-ban történt törökországi puccskísérlet óta a pénteken ismertetett kormányzati adatok szerint.

A szövetségi parlament (Bundestag) egyik ellenzéki pártja, a Baloldal (Die Linke) frakciójának írásbeli kérdésére összeállított belügyminisztériumi kimutatás szerint a 2016 júliusában megkísérelt államcsíny óta nagyságrendekkel emelkedett a menedékjogot kérő törökök száma az előző, 2013-2015-ös időszak évi 1800 fő körüli átlagához képest. A szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatalhoz (BAMF) 2016-ban 5742 török állampolgár nyújtott be menedékjogi kérelmet, 2017-ben 8483, tavaly januártól novemberig pedig 10 075. A hatóság a kérelmek mintegy 50 százalékát fogadta el.

- mondta Sevim Dagdelen frakcióvezető-helyettes.

PestiSracok facebook image

Az ARD országos köztelevízió összeállítása szerint hozzátette, hogy a berlini vezetés Törökország-politikáját a "lelkiismeretlenség" jellemzi, hiszen "gazdasági támogatással és fegyverszállításokkal segíti az Erdogan-rezsimet, miközben az Erdogan elől menekülő emberek közül minden második védelmet kap Németországban".

A puccskísérlet 2016. július 15-én éjszaka történt, az államfő, Recep Tayip Erdogan ellen összeesküvő katonák Isztambulban lezárták a Boszporusz-hidat, Ankarában elfoglalták a katonai főparancsnokság és az állami médiaszolgáltató (TRT) épületét, vadászrepülőik és helikoptereik légicsapásokat mértek a parlamentre és az országos rendőr-főkapitányság székházára. Az államcsínyt a civil ellenállás akadályozta meg, az emberek az államfő felszólítására kezdtek tüntetni a puccsisták ellen. Az ARD összeállítása szerint a török biztonsági szervek a megtorlás részeként egyedül 2018-ban 75 200 embert vettek őrizetbe terrorgyanúra hivatkozva.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.