Pesti Srácok

Összenő, ami összetartozik – Sargentinivel tüntetnek hazájuk ellen Ujhelyiék Brüsszelben

null

Tüntetést gründolt keddre Brüsszelbe az Orbán-kormány ellen a Radikális Európai Demokraták nevű szervezet (RED), amelyet Ujhelyi István szocialista EP-képviselő alapított. Az Európai Bizottság és az Európai Tanács székháza elé szervezett demonstráción magyar ellenzéki politikusok mellett Judith Sargentini holland zöldpárti EP-képviselő is felszólal majd. Vezető képünkön a RED az eseményre invitáló plakátja látható.

A keddi brüsszeli tüntetésen felszólal Ujhelyi István és Judith Sargentini mellett Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője, illetve Németh Balázs, a Momentum és Kendernay János, az LMP politikusa, valamint Mester Barnabás (RED) is. A súlyosan Magyarország-, illetve Orbán-fóbiás Sargentini jegyezte azt az alaptalan, hazugságokra alapozott vádiratot, amelynek alapján az Európai Parlament (EP) szeptemberben megszavazta a hazánkat a szavazati jogának megvonásával fenyegető eljárás megindítását. A megvezetett képviselők döntése nyomán a magyar ellenzék ünnepséget is szervezett. Bár az áprilisi választást méretes zakóval abszolváló pártok politikusai a mostani tüntetéssorozatról olyasmiket hadoválnak, hogy azok az emberek spontán tömeges megnyilvánulásai, azért nem nehéz észrevenni a párhuzamokat azzal a folyamatos támadással, amelynek egyik pilléreként Sargentini már januárban dűlőre vinné az EP-ben a „magyar ügyet”.

Forrás: Index/444.hu/PS; Fotó: RED

PestiSracok facebook image