Pesti Srácok

Ellenzéki örömünnep Sargentini jelentésének megszavazása miatt (ÉLŐ 16 órától!)

Együtt ünnepli a Magyarországot lejárató holland „történész”, Judith Sargentini munkásőr házmesterek képzelőerejét is megszégyenítő jelentését a magyar baloldal vasárnap délután. A DK szektapártjának vezére, Gyurcsány Ferenc kedvenc tujája hátterében, forradalmi hangulatban tüzelte Facebook-videójában híveit, mondván, az Európai Parlament csak elkezdte a csatát, amelyet nekik kell majd befejezni. Karácsony Gergely, a PM elnöke buzdító szavaiban a "bunkó vidékiek tehetnek mindenről"-érvelést is bevetette, amikor úgy fogalmazott, csak az EU és a pesti nép védi a magyar polgárok jogait a kormánnyal szemben. Tóth Bertalan, az MSZP első embere pedig úgy invitálta a szocialisták maradékát a demonstrációra, hogy a Sargentini-jelentés szerinte nem Magyarországot, hanem az Orbán-kormányt ítéli el, és nem nagy elvekről szól, hanem a magyar emberek mindennapjairól. A 16 órai kezdettel megrendezett Bem téri tüntetésről a PestiSrácok.hu élőben tudósít majd.

Mint közös közleményben magyarázzák, az MSZP, a PM és a DK azt akarja megmutatni, hogy hazánk

Magyarország, a magyar demokrácia megszégyenítése ürügyén azonnal összefogni kész pártok büszkén teszik hozzá, képviselőik szerdán az Európai Parlamentben megszavazták a jelentést, amely szerintük arról szól,

PestiSracok facebook image

A Bem téren 16 órai kezdettel megrendezésre kerülő eseményen beszédet mond az MSZP, a DK és a Párbeszéd elnöke is. Szimpatizánsaik mellett várják a jelentgető álcivilek megjelenését is, valamint mindazokat,

Fotó: Horváth Péter Gyula

"Vidéki Man" a vidékiek ellen uszítja a fővárost

Hogy milyen beszédekre is számíthatunk a szocik jeles ünnepnapja alkalmával, arra már adtak ízelítőt Karácsony Gergely és Tóth Bertalan pártelnökök, akik vállt-vállvetve eveznek a kamujelentés keltette botrány hullámain. Az eredetileg vidékről elszármazott Karácsony feltehetően ezt az alkalmat sem fogja kihagyni, hogy a vidéket a főváros ellen fordítsa, azt érzékeltetve, hogy a Budapest határain túl élő állampolgárok valójában sötét bunkók, és ők tehetőek felelőssé azért, hogy a Fidesz-KDNP harmadszor is elsöprő többséggel kezdhette meg a kormányzást. Mint a zuglói polgármester a beharangozó sajtótájékoztatón fogalmazott, szerinte

Értjük. Szerinte ráadásul az Unió megtette, amit meg kellett tennie (például a tartózkodó szavazatokat figyelmen kívül hagyva gyakorlatilag elcsalta a szavazást), ezért most a magyar választópolgárokon a sor.

- fogalmazott Karácsony Gergely.

Az MSZP nem is örül a Sargentini-jelentésnek

Tóth Bertalan a tüntetésről tartott sajtótájékoztatóján azt igyekezett hangsúlyozni, hogy ő és pártja tulajdonképpen szomorú a jelentés miatt. Láthattuk is, ahogy Ujhelyi István könnyekkel küszködve tenyerel az igen-gombra. Mint az MSZP elnöke fogalmazott, vasárnap délután nem ünnepelnek majd, sőt nem is örülnek a Sargentini-jelentés elfogadásának, hanem szomorúak, és el vannak keseredve emiatt.

- tette hozzá. Úgy vélte,

Gyurcsány kedvenc tujája előtt tüzelte balos híveit

Forradalmi hangulatba lovallta magát Gyurcsány Ferenc is kedvenc tujája árnyékában, amikor a DK-s tüntetés bevezetőjében erősen zihálva arról beszélt,

Szerinte Orbán Viktor csak akkor hátrált meg, amikor jelentős erővel találta magát szemben,

A Karib-tenger kalózait idéző háttérzene kíséretében azt is hozzátette, az ellenzék dolga, hogy egyesítse erőit (sic!), és közösen töröljék le a gyalázatot, amit az Orbán-kormány a választópolgárokra és az országra hozott. (A forradalmi tűzben égve talán stílszerűbb lett volna, ha a DK elnöke „lemosni a gyalázatot” szófordulattal él, de aki az amuri partizánok meséjén nevelkedett, attól ez a majdnem-áthallás is figyelemreméltó kísérlet volt.)

Orbán megbukott

Gréczy Zsolt, a DK szóvivője kibontotta forradalmár vezére szavait, ugyanis szerinte az Európai Parlament "történelmi vereséget mért az Orbán-rendszerre".

- fogalmazott. (2010 óta megállás nélkül, tehetnénk hozzá.) Hangsúlyozta, azért szervezik a tüntetést, mert

Nemzeti konzultációt indítanak a Liberálisok

A Liberálisok a forradalmi hangvétel mellett inkább nemzeti konzultációt indítanának, ezt Sermer Ádám, a párt elnökhelyettese jelentette be. Mint korábbi sajtótájékoztatóján fogalmazott,

A párt, amelyet kifelejtettek a nagy ellenzéki összefogásból saját demonstrációjukkal azt fejezték ki, hogy a magyar emberek többsége elkötelezett az európai értékek, a jogállam, a demokrácia és a piacgazdaság iránt.

Forrás: facebook.com/MTI/atv.hu/24.hu/PestiSrácok.hu; Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu, a fotó illusztráció

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.