Pesti Srácok

Semjén: Történelmi bűn a német nemzetiség egykori elüldözése

Semjén: Történelmi bűn a német nemzetiség egykori elüldözése

Történelmi bűnnek nevezte a német nemzetiség egykori elüldözését Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a magyarországi németek elhurcolásának és elűzésének emléknapja alkalmából tartott megemlékezésen szombaton, a Békés megyei Eleken.

A kormány osztozik a helyi közösségek fájdalmában - mondta Semjén Zsolt a "Kiűzetés" emlékműve előtt elmondott beszédében, hangsúlyozva, az elűzés, az elüldözés történelmi bűn, amely egy olyan népcsoporttal történt, amely évszázadok óta szerves része a magyar történelemnek, a magyar államnak. A miniszterelnök-helyettes emlékeztetett arra, hogy a kitelepítés 1946-tól az ország északkeleti részét leszámítva minden, németek által lakott régiót érintett. Három hullámban zajlott le, 1946. január 19-e és 1948. június 15-e között, és mintegy kétszázezer embert, közöttük csaknem ötezer eleki lakost érintett. Mint mondta, a kitelepítés szó volt a hivatalos elnevezés.

- tette hozzá. Semjén Zsolt világtörténelmi összefüggésekre utalva kiemelte, hogy a kitelepítések története nem speciális magyar gyakorlat volt. Már 1943-ban, a Teheráni Konferencián eldőlt, hogy Lengyelország új határainak kitűzésével a nagyhatalmak megállapodtak a kitelepítésekben. Ennek következtében összességében 9 millió németnek kellett elhagynia szülőföldjét. Kitért arra,

PestiSracok facebook image

Semjén Zsolt ez követően megkoszorúzta az emlékművet.

A megemlékezés előtt az eleki Sarlós Boldogasszony-templomban Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök mutatott be szentmisét. A püspök azt hangsúlyozta, hogy azért kell emlékezni az eleki németek elűzésére, hogy "még egyszer hasonló aljasság ne fordulhasson elő".

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?