Pesti Srácok

Sneider kiakadt Vonára, szerinte olajat öntött a tűzre

null

A Jobbik elnöke úgy gondolja, Vona megnyilvánulása nem a legjobb nyilatkozat volt. Azt mondta, le akarják járatni, a kikerült felvételek miatt már veszélyben van a családja – írja az ATV.hu.

Kivágtak néhány anyagot egy beszélgetésből, azt manipulálták és megpróbálták így eladni – mondta az ATV Egyenes beszédben a napokban nyilvánosságra hozott hangfelvételről Sneider Tamás. A Hír TV által nyilvánosságra hozott felvételen többek között azt mondja a Jobbik elnöke, hogy „jöhetnek a cigányok, én mindenkit agyonütök ugye, sorolhatnám…”. Sneider a műsorban elmondta, a beszélgetés arról szólt, hogy mit gondolnak róla az emberek, milyen képzet alakult ki róla, és ő többek között ezt reagálta erre, szerinte humorosan. A kérdésre, hogy ebben mi a humoros, Sneider úgy felelt: az teljes mértékben humoros szerinte, ha valakit így próbálnak meg beállítani, miközben 28 éve pontosan ugyanolyan politikát folytat, ami arról szól, hogy az erőszak nem megoldás, a problémákat politikai úton kell megoldani. Hozzátette: az elmúlt 28 évben tett bármely nyilatkozatát a mai napig tudja vállalni.

A múlt héten nyilvánosságra került videóról, melyen a nyakában látható a felesége, aki karját lendíti, Sneider azt mondta, ez nem náci karlendítés volt; történészként tudja, hogy az milyen, a felesége nem azt csinálta. Ettől függetlenül elismeri, hogy a karlendítésről ez beugorhat azoknak, akik nem ismerik, milyen az igazi náci karlendítés, de szerinte erre a történetre is teljes valótlanságokat fűztek fel, például azt, hogy a felesége náci jelszóval köszönt, ami miatt megteszik a feljelentéseket. Hozzátette: sajtótörténeti kuriózum szerinte, ami történik, ugyanis az elmúlt 10 napban összesen több, mint 200 cikk, híradás jelent meg erről különböző lapokban, amiket beperelnek.

Sneider elmondta, a felvételek nyomán telefonon, emailben és Facebookon is fenyegetéseket kap, a családja szerinte veszélybe került, ezért már el kell gondolkodniuk azon is, hogy kérjenek-e személyi védelmet. Rónai Egon felidézte Vona Gábor megszólalását is a Sneider Tamás feleségéről kikerült videó kapcsán, aki bocsánatkérésre szólított fel emiatt.

PestiSracok facebook image

- reagált a Jobbik elnöke, aki megismételte, hogy ebben a videóban semmilyen rossz szándék nem volt, ezért szerinte azoknak kellene bocsánatot kérnie, akik ezt kiteszik olyan szándékkal a nyilvánosság elé, aminek a nyomán megfélemlíthetnek vele egyeseket, például a magyarországi zsidók egy részét. Hozzátette: az ügy kapcsán fog is találkozni elődjével, mivel szerinte Vona megjegyzése „olajat öntött a tűzre” és nem a legjobb nyilatkozat volt az ex-elnök részéről.

A kérdésre, hogy nem gondolkodott-e el a lemondáson, azt válaszolta: mivel az ország legnagyobb ellenzéki pártját vezeti, tudta, minek lesz kitéve. "Ha én nem vagyok, más lenne, akivel ugyanezt megcsinálják" - vélekedett Sneider Tamás, aki saját politikájának létjogosultságát látja igazolódni a támadásokban. Mint mondta, tíz éve készíthetnek róla titkos felvételeket, és ha mindössze ennyit tudtak róla összeollózni, az nem sok.

Forrás: ATV; Vezető kép: MTI/Marjai János

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.