Pesti Srácok

Több milliárdos fejlesztés kezdődik a Semmelweis Egyetemen

null

Több milliárd forint értékű felújítás, illetve fejlesztés kezdődhet meg a Semmelweis XXI. Fejlesztési Projekt részeként az ország egyetlen önálló orvosegyetemén - olvasható a Magyar Idők hétfőn megjelent számában.

A napilap azt írta, az egyik kormányhatározat szerint idén megkezdődik az egyetem klinikai tömbjeinek fejlesztése, ennek érdekében a kormány három ingatlant is vásárol a Tűzoltó utcai Elméleti Orvostudományi Központtal szemben. Így egy közel 16 ezer négyzetméteres oktatási infrastruktúra-fejlesztésre nyílik lehetőség. A kormány támogatja a Semmelweis Egyetem Üllői úti Belső és Külső Klinikai Tömbjeinek bővítését is. A kormányhatározat szerint az emberi erőforrások miniszterének január végéig kell javaslatot tennie a két tömb telephelybővítésére és infrastruktúra-fejlesztésére, mindezt a klinikai oktatás, kutatás és az ahhoz kapcsolódó betegellátás minőségének javítása érdekében. Ez teszi majd lehetővé, hogy az egyetem Kútvölgyi úton működő klinikái 2019 végéig kiköltözzenek a Kútvölgyi kórház épületéből, mert azt az Észak- és Közép-budai Centrum, az új Szent János Kórház és Szakrendelő veszi át egy másik kormányhatározat szerint.

Fejlesztik a városmajori klinikát

A határozat rendelkezik a Pulmonológiai Klinika kiköltözéséről is a Szent János Kórház területéről, a klinika június 30-tól az egyetem felújított, Tömő utcai épületében működik tovább. A kormány által biztosított 1,5 milliárd forintból megújul a külső klinikai tömb részét képező épület, de az összeg fedezi a klinika teljes eszközparkjának költöztetését is. Bővítik a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikáját is. Ennek érdekében a kormány felhatalmazta a nemzeti vagyon kezeléséért felelős minisztert, hogy vásárolja meg a tömbbel szomszédos egyik társasházat, valamint intézkedjen egy, a klinika tulajdonában álló másik épület korszerűsítéséről. A kabinet döntése értelmében a Semmelweis XXI. Fejlesztési Projektre szánt keretből idén 565 millió, jövőre pedig 3 milliárd 196 millió forintot a városmajori klinika transzplantációs részlegének bővítésére, a műtéti épület részleges átépítésére és a Határőr út 18. szám alatti épület korszerűsítésére fordítanak.

PestiSracok facebook image

A Pető András Kart is fejlesztik

A kormány döntött az egyetemhez tartozó Pető András Kar (korábbi Pető András Intézet) fejlesztéséről is. Ehhez a szakmai koncepció kidolgozása az emberi erőforrások miniszterének feladata, ugyancsak január 31-i határidővel. Egy tavaly novemberben megjelent kormányhatározat szerint a Gyógyszerésztudományi Kar korszerűsítésének részeként létrehozzák a Hőgyes-Schöpf-Merei Gyógyszerkutatási Centrumot az évek óta kihasználatlan, egykori Bakáts téri kórház épületében - olvasható a Magyar Időkben.

Forrás: MTI Fotó: Wikipédia

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.